Tudomány

MTA a kormánynak: nem erről volt szó

A kormány által javasolt törvénymódosítások nem felelnek meg az akadémia és a minisztérium közt létrejött megállapodásoknak.

Hiába a hosszas egyeztetés, úgy tűnik a kormány már augusztus elején elveszi kutatóintézeteit a Magyar Tudományos Akadémiától. A jövőben ezek egy új intézmény, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat alá tartoznak, amelyben meghatározó befolyása lenne a kabinetnek – a részletek itt.

Eddigi megállapodások és az Alaptörvény

Az Akadémiai Kutatóhelyek Vezetőinek Tanácsa most állásfoglalást adott ki ezzel kapcsolatban, az MTA által kiadott közlemény az elején leszögezi:

A javasolt törvénymódosítások nem felelnek meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia között lezajlott tárgyalásokon elfogadott megállapodásoknak és a sokszor hivatkozott német főhivatású kutatóhálózati modelleknek.

A tervezett törvénymódosítások nyilvánvalóan sértik az Alaptörvény XIII. cikkében foglalt tulajdonhoz való jogot, mert kártalanítás és szerződés nélkül határozatlan időre vagyonának ingyenes használatba adására kötelezi az MTA-t mint magánjogi jogalanyt.

Inkább megadom magam a kormánynak, mielőtt kivégeznének
Egyesek totális kapitulációnak és árulásnak, mások vállalható kompromisszumnak tartják az MTA és a kormány pénteki megállapodását.

Politikai irányítás

A módosítások nem biztosítják a kutatóhálózat jövőbeli alapfinanszírozását, illetve a tudomány művelésének egyik elengedhetetlen szakmai biztosítékát, a valódi paritást. A tanács aggódik a kutatóhálózat tudományos működésének autonómiájáért, amennyiben a kutatóhálózat titkárságának gazdasági vezetőjét a felelős miniszter nevezi ki.

„A módosítások lényegében teljes kormányzati – politikai – irányítást biztosítanak a kutatóhálózat felett, szöges ellentétben a mintának tekintett német gyakorlattal. Ez a törekvés, valamint a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács felépítése és abban az illetékes miniszter megnövekedett szerepe potenciálisan veszélyezteti a kutatás és a tudomány Alaptörvényben is garantált szabadságát.”

Az Akadémiai Kutatóhelyek Vezetőinek Tanácsa felhívja a kormányt, hogy az előterjesztést a Stratégiai Bizottság konszenzussal elfogadott és mindkét fél által aláírt határozati javaslatait követve dolgozza ki, mert az jelenlegi formájában nem teremt fenntartható és működőképes intézményi keretet a minőségi tudományos kutatások számára – zárul a dokumentum, amit itt olvashat el teljes terjedelmében.

Kiemelt kép: Az Akadémiai Dolgozók Fórumának demonstrációján a Magyar Tudományos Akadémia 191. közgyűlése előtt az MTA bejáratánál 2019. május 6-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik