Gazdaság

Nyugdíjemelés: 2,8 helyett 7%-os is lehetne

Igazságtalan a mostani rendszer, a visszatérés a svájci indexáláshoz nagy segítséget jelentene az időseknek.

A nyugdíjakat 2,8 százalékkal emeli a kormány a benyújtott jövő évi költségvetés értelmében. Svájci indexálással hét százalék lehetne a nyugdíjemelés – mondta a Klubrádióban Hegyesiné Orsós Éva. Szerinte a nyugdíjasok még inkább leszakadnak, hiszen a béremelés 10-12 százalék lehet, azaz egyre jobban nyílik az olló az aktívak és a nyugdíjasok jövedelme között.

Az „Életet az éveknek” Országos Szövetség elnöke szerint már a nyugdíjasok között is nőnek a különbségek, már a középréteg is kezd leszakadni,

Kilencen kapnak 2 millió feletti nyugdíjat, 46 ezren 50 ezernél is kevesebbet
Több mint hetvenszeres a különbség a legkisebb és legnagyobb magyar nyugdíj között.

Némi reményt adhat, hogy jönnek az önkormányzati választások, ilyenkor a kormány kicsit bőkezűbb, de nyugdíjkorrekció csak novemberben szokott lenni, ha nem jól becsülték meg az inflációt.

Ha nem ezt a metódust használnák, hanem a régebbi, svájci indexálást, akkor körülbelül 7 százalék lenne a nyugdíjemelés.

A nyugdíjasok valós helyzetét jobban jellemzi, ha azt nézzük, hogy főleg rezsire, élelmiszerre, gyógyszerre, egészségügyi ellátásra költenek. Márpedig az alapvető élelmiszerek ára jelentősen, nem 2,8 százalékkal nőtt.

Az egészségügyi kiadások is nőttek, ami dráma az időseknek. A statisztikák szerint csökken azok száma, akiknek kevés a nyugdíja, de Hegyesiné Orsós Éva nem azért, mert több pénzt kapnak, hanem mert nem tudják megfizetni a drága vizsgálatokat, gyógyszereket és meghalnak.

idős néni, nyugdíjas, nyugdíj (Array)
Népszavazást kezdeményezett az Országos Nyugdíjas Parlament
Öt kérdést nyújtottak be a Nemzeti Választási Bizottsághoz.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik