Gazdaság

Csődközelből mentették ki a Ripost kiadóját

688 millió forintos veszteséget csinált a Ripost bulvárlap kiadója, mielőtt átvette volna a kormánybarát médiakonglomerátum – vette észre elsőként a Hazug Senki nevű blog a cég tavaly októberben kiadott időközi beszámolójában.

A 24.hu által is ellenőrzött és nyilvánosan elérhető adatok alapján a Ripost Média Kft. alig 10 hónap alatt veszített ilyen hatalmas összeget úgy, hogy 2017-ben még 3,04 milliárd forint forgalom mellett 200 millió forint nyereséget termelt. A KESMA gyakorlatilag csődközeli állapotban vette át a Ripost Kft.-t, de azóta már megemelte a tőkéjét 165 millió forinttal.

Teljes központosítás: tíz kiadóvállalat csatlakozott a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz
Többek közt a HírTV Zrt., a Figyelő kiadója és a Ripost Média Kft.

A Riposttal egyidőben vette át a KESMA a Lokált és a 888-at kiadót Modern Media Groupot (MMG), és mivel az átvétel idején mindkét cég 3 millió forintot meghaladó köztartozással rendelkezett, a cégbíróság éves közbenső mérleg készítésére és közzétételére hívta fel őket. Ezt a Ripost teljesítette, az MMG azonban nem, ami úgy volt lehetséges, hogy az MMG-t képviselő Kertész és Társa ügyvédi iroda két hónapig huzakodott a cégbírósággal, fizetési haladékot kért a NAV-tól, és emiatt késett az átírás.

A Ripost és az MMG pénzzavarát az okozta, hogy lecsökkentek a bevételek, előbbinek a tavalyi évben októberig 1,25 milliárd forint bevétele volt (az előző évi fele), utóbbinál pedig a Mérték számításai szerint a 2017-eshez képest 1 milliárd forinttal kevesebbet költött az állam. A Ripostnál a foglalkoztatottak száma is csökkent, 75-ről 67 főre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik