Gazdaság

Az állami média a Sarka-Rogánné szépségverseny mellett 

Két csatorna is élőben közvetíti a döntőt. Közben mások a Nemzet Szépét, illetve a Magyarok Világszépét keresik.

Hatodszor választják meg idén Magyarország Szépét; a verseny döntőjét élőben közvetíti a Duna Televízió és a Duna World június 23-án, előző nap pedig A királynők útja című félórás háttérműsor mutatja meg a verseny felkészülési időszakát a nézőknek.

Az MTI beharangozója szerint a győztes több millió forintot  érő nyereménnyel gazdagodik és ő képviselheti Magyarországot a világ egyik legrangosabb szépségversenyének világdöntőjén, a Miss Worldön, amit Thaiföldön rendeznek meg december 7-én.

Szerdán bemutatták az idei verseny húsz indulóját, akik közül 16-an mérkőznek meg a hazai döntőben. A műsorvezetők idén Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie lesznek. A sajtótájékoztatón az MTI fotóinak tanúsága szerint megjelent Rogán Cecília licenctulajdonos is.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Sarka Kata, a Magyarország Szépe Kft. tulajdonosa azt mondta, hogy az idei az elmúlt évek legerősebb mezőnye,

a versenyző lányok többsége diplomás vagy felsőoktatási intézmény hallgatója, egészséges életmódot folytatnak és rendszeresen sportolnak.

A Miss World verseny egyik legfontosabb missziója a társadalmi felelősségvállalásra való figyelemfelhívás, a leendő győztesnek a világdöntőn is képviselnie kell az általa felkarolt jótékonysági kezdeményezést – tette hozzá Sarka Kata.

MTI/Kovács Tamás

 

Közben június elsejétől keresi Felleg Tícián a Nemzet Szépét, amelyen az értékes nyeremények mellett a fődíj a Miss Nation világversenyre való kijutás, amelyet novemberben Abu Dhabi-ban rendeznek. Az alapító-tulajdonos abban bízik, hogy a királynő példaértékű lehet a fiatal generációnak és a nemzetnek.

Fásy Ádám a Magyarok Világszépe címmel szervez versenyt, amire július 15-ig bárki jelentkezhet, aki magyarnak vallja magát. A tét nála is nagy, a legszebb hölgy képviseli hazánkat a Miss Intercontinental világversenyen, a döntőbe jutott versenyzők közül választják ki, hogy ki indul a Top Model of the World versenyen.

Néhány napja egyébként Gyurgyák János eszmetörténész az esszéjében a magyar elit „elcecíliásodását” is az Orbán–Simicska-rendszer hübriszei közé sorolta.

Kimelt kép: Versenyzők a Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségverseny sajtótájékoztatóján, előtérben a koronaékszerek. MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik