Gazdaság

Útlezárással tiltakoznak a Suzuki-gyárnál, mert nem engedték be a szakszervezetet

Félpályás útlezárással tiltakozik kedden a Suzuki esztergomi gyáránál a Vasas Szakszervezeti Szövetség, mert úgy vélik, a cég semmibe veszi a magyar munkavállalók jogait — írta meg a Népszava.

László Zoltán, a szakszervezet alelnöke a lapnak elmondta: a múlt héten nem engedték be az érdekvédőket az autógyárba, ahol ottani tagjaikkal szerettek volna találkozni. Holott a Munka törvénykönyve szerint, ha csupán egyetlen szakszervezeti tag is van egy cégnél, akkor oda a szakszervezeti vezetők bemehetnek. A Suzukinál pedig a február elején megalakult szakszervezetnek már mintegy 300 tagja van. A többség ugyan a retorzióktól tartva egyénileg fizeti a tagdíjat, de vannak, akik a vállalattól kérték annak levonását, a cég így nem állíthatja, hogy nem tud a szakszervezet létezéséről .

A Népszava kérdésre a Suzuki azt mondta, hogy a szakszervezet a mai napig nem igazolta, hogy ténylegesen lennének tagjai a gyárban. A lap szerint nem csak a rabszolgatörvény miatt fontos, hogy ki és milyen esetben sztrájkolhat: a gyárakban egyre nagyobb létszámban jelennek meg a jóval kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, és ezért sokkal több mindenre rávehető ukrán, szerb, indiai vagy mongol vendégmunkások, de érkeznek a vietnamiak is.

A gyakran munkaerőközvetítő cégek által toborzott vendégmunkások azonban nem ismerik a magyar munkavállalói jogokat, nem lépnek be a szakszervezetekbe, nem tiltakoznak a jogsértések ellen

– mondta a Népszavának László Zoltán.

Kiemelt kép: Kovács Attila/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik