Gazdaság

A világ negyedik leggazdagabb nője a vagyona felét eladományozza

A 36,6 milliárd dolláros vagyona legkevesebb felét eladományozza MacKenzie Bezos, aki a közelmúltban a világ negyedik leggazdagabb nője lett azzal, hogy elvált férjétől, az Amazont alapító Jeff Bezostól, írja a The Guardian.

A 49 éves üzletasszony kedden jelentette be, hogy aránytalanul nagy pénzhez jutott a válással, ezért keményen fog dolgozni azon, hogy addig adományozzon, míg a széf ki nem ürül.

MacKenzie Bezos erről a Warren Buffet befektető és Bill Gates Microsoft-alapító által létrehozott Giving Pledge jótékonysági kezdeményezés tagjainak eljuttatott levelében írt. Arra akarja ösztönözni a világ leggazdagabb embereit, hogy legalább a vagyonuk felét fordítsák jótékony célra.

Még a válás előtt – Fotó: Europress/AFP

MacKenzie 1993-ban ment férjhez Jeff Bezoshoz, egy évvel azt megelőzően, hogy a férfi elindította az Amazont a Seattle-i garázsából.

Rengeteg erőforrás áll a rendelkezésünkre, amit megoszthatunk másokkal. Ilyen az idő, a figyelem, a tudás, a türelem, a kreativitás, a tehetség, az erőfeszítés, a humor, az együttérzés. Ezeken felül nekem aránytalanul sok pénzem van. Továbbra is átgondoltan fogok jótékonykodni. Időt, erőfeszítést és gondoskodást igénylő feladat. De nem fogok várni. És addig csinálom, amíg a széf ki nem ürül

– fogalmazott.

A nő arra nem tért ki, hogy milyen célokra szeretne adományozni, de a múltban kiállt a házassági egyenlőség és a hajléktalanok mellett, valamint komoly összegekkel támogatta az Alzheimer-kórt és a rákot érintő kutatásokat is.

Jeff Bezos, MacKenzie volt férje, aki 114 milliárdos vagyonával a világ leggazdagabb embere, nem csatlakozott a Giving Pledge kezdeményezéshez, ugyanakkor annak két százalékát, kétmilliárd dollárt felajánlott saját alapítványának, a Bezos Day One Fundnak, amely a hajléktalanok és az alacsony jövedelmű családok gyermekeinek taníttatását tűzte ki célul magának.

A 26 leggazdagabb ember kezében annyi pénz van, mint a 3,8 milliárd legszegényebb földlakó összvagyona
Etiópia egészségügyi költségvetése a leggazdagabb ember vagyonának egy százalékát teszi ki.

Kiemelt kép: Jörg Carstensen/dpa/Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik