Gazdaság

Átverte az embereket az UPC

Az UPC sok embert magához láncolt egy szabálytalan húzásával. A távközlési, szolgáltató cég jogszerűtlenül követelt összegeket 2017-ben az előfizetőitől a határozott idejű szerződések felmondásakor.

Az UPC ugyanis nemcsak azokat a kedvezményeket fizettette vissza, amelyeket az adott határozott idejű szerződés keretében biztosított az előfizetőnek, hanem már korábban lejárt szerződésekben biztosított kedvezményeket is.

Vagyis

a szolgáltató a „kötbéröröklésnek” is nevezhető konstrukció révén az adott szerződést megelőző, de már megszűnt korábbi szerződésben adott kedvezmények egy részét is kiszámlázta előfizetőinek, akiknek így jóval magasabb kötbért kellett fizetniük

– írja a hírközlési és médiahatóság (hivatalos nevén Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Sőt, mi több, azzal is jogsértést követett el a szolgáltató, hogy a jogszabályokban rögzítettnél magasabb összegben számította a kedvezményeket azokban az esetekben, amikor egy előfizető egyszerre több szolgáltatást vett igénybe. Ugyanis ilyenkor a UPC nem az akciós határozatlan idejű szolgáltatás árából, hanem a szolgáltatás listaárából számította a kedvezmény mértékét.

Összességében több száz főt károsított meg így az UPC, de ennél jóval több embert vert át, hiszen a UPC a szabálytalan gyakorlatával sok százezer előfizetőt veszélyeztetett.

A hatóság 20 millió forintos büntetést szabott ki a cégre, a cég ezt a határozatot megtámadta, de most a Kúria is a hatóságnak adott igazat.

Frissítés

Cikkünk megjelenése után a UPC a következő közlemény juttatta el lapunkhoz:

A UPC Magyarország célja, hogy ügyfelei számára minden esetben a legelőnyösebb, igényeik és elvárásaik szerint a legjobb minőségű szolgáltatást biztosítsa a hosszú távú ügyfélélmény és megelégedettség érdekében. A szóban forgó, 2017-es ügyben a UPC Magyarország valós ügyféligény alapján arra a gyakorlati problémára kívánt megoldást találni, hogy a határozott idejű szerződéssel rendelkező ügyfelek a legelőnyösebb módon tudjanak szerződést módosítani, amellett, hogy a szolgáltatóval szembeni csalás lehetőséget minimalizálja. A UPC Magyarország minden esetben a vonatkozó jogszabályokat tiszteletben tartva és azoknak megfelelően folytatja üzleti tevékenységét. A határozattal kapcsolatos Kúria döntést a UPC Magyarország tudomásul veszi és a határozatnak megfelelően jár el.

A kiemelt kép nem a büntetéssel sújtott ajánlatot mutatja, csupán illusztráció. Forrás: az UPC honlapja 2019. május 27-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik