Gazdaság

Felfüggesztették a kecskeméti Mercedes-gyár építését

Hosszú távon számolnak vele, de átmenetileg felfüggesztették Kecskeméten a Mercedes-gyár bővítését, írja az Index.

Behúzhatják a vészféket a magyar autógyáraknál
Megszorításokra kényszerül a BMW és a Daimler.

Ludvig Orsolya, a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár kommunikációs igazgatója arról beszélt, természetes, hogy egy piaci cég módosítja a terveit, ez zajlik most a Mercedesnél is. Elmondása szerint az a korábban kitűzött cél azonban nincs veszélyben, hogy bővítsenek Kecskeméten, sőt még az sem, hogy a következő évtized első felében már termeljen az új gyár.

Az Index értesülései szerint elképzelhető, hogy a korábbi full-flex gyárról szóló elképzelés helyett végül más koncepció valósul meg a piaci igényeknek megfelelően.

Állítólag a gyárbővítést végző kivitelező cég egyes alvállalkozók felé már jelezte is a szerződésbontást az építkezés felfüggesztése miatt. Ezt a Mercedes és a kivitelező sem erősítette meg a lapnak.

A döntést a kecskeméti gyárbővítés jövőjéről az is lassíthatja, hogy a cégben jelenleg éppen vezércsere is zajlik, Ola Kallenius várhatóan a Daimler május 22-i éves közgyűlése után veszi majd át a társaság vezetését Dieter Zetschetől. Az ő elképzeléseitől alighanem sok függ majd, olvasható a cikkben.

Nem kommentálja a debreceni gyárat is érintő médiaspekulációt a BMW
Annyit azért közöltek, az új gyár további kapacitásbővülést hoz majd a cég globális gyártóhálózatában.

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik