Gazdaság

Vigyázzon: az E.on nevében küldenek kamu számlákat csalók

Korábban a témában:

Januárban egyszer már beszámoltunk róla, hogy az E.on nevében küldenek ismeretlenek az energiavállalat elektronikus értesítőihez nagyon hasonló formátumú e-maileket, akik ezzel próbálják elérni, hogy különböző, általában alacsony összegeket átutaljanak nekik.

A csalók úgy tűnik fáradhatatlanok, a napokban is többekhez érkezett a vállalat értesítőjét imitáló felszólító e-email.

Az E.on már januárban, amikor kifejezetten nagyszámban érkeztek bejelentések, arra kérteügyfeleit, hogy

kiemelt óvatossággal járjanak el átutalási megbízásaik teljesítése során.

A tájékoztatás szerint az ismeretlen elkövetők által küldött e-mailek a megtévesztésig hasonlítanak az E.on ügyfélszolgálata által kiküldött számlaértesítő e-mailekre. A csalók az E.on logójával visszaélve próbálnak kisebb összegeket kicsalni ügyfelektől. A megtévesztő e-mailekben több hivatkozás is az E.on oldalára vezet, ami az átverési kísérletet különösen hihetővé teszi.

Az átutalni kért összegek általában pár ezer forint összegűek, ami szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy az átverés áldozatai az elektronikus levélben megadott fizetési oldalra kattintsanak. Az e-mailben szereplő linkek közül egyedül ez a fizetés indítására megadott link vezet a csalók fizetési felületére, amely szintén a megtévesztésig az E.on felületére, illetve az OTP Simple Pay fizetési felületére – jelezte az energiavállalat.

Az E.on januári közleményében hangsúlyozta: csak akkor indítsák el a fizetési felület segítségével az átutalást, ha teljesen biztosan meggyőződtek arról, hogy a valódi E.on-os e-portálon, illetve a valódi Simple Pay felületen tartózkodnak.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Norwegian writer Karl Ove Knausgard poses in front of a hotel in Berlin, Germany, 02 October 2015. Photo:†Bernd von Jutrczenka/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.