Gazdaság

Csökkenhet a szállásáfa, a kormány hajlana rá

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszerének sikeres bevezetése esetén a kormány napirendre veszi a szállodaszövetség által szorgalmazott áfacsökkentést a szálláshely-szolgáltatásban – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szállodaszövetség közgyűlését megnyitó beszédében szerdán Budapesten.

10 ezer ember hiányzik a szállodaiparból
Jön a nagy nemzeti adatszolgáltatás, jövőre a NAV is ráláthat a szállásadók vendégforgalmára.

Guller Zoltán emlékeztetett: július elsejétől indul az NTAK, azaz az országban megforduló turisták statisztikai adatait kezelő új, digitális adatszolgáltatási rendszer. A rendszert fokozatosan vezetik be, elsőként júliustól valamennyi szállodának csatlakoznia kell. Örömét fejezte ki, hogy a bevezetésben a kormány partnere a szállodaszövetség. (Ez több mint ezer szállodát érint Magyarországon az MTÜ adatai szerint.)
Az NTAK sikeres bevezetése, az ebből származó költségvetési bevételek növekedése feltétele az áfacsökkentésnek – mondta Guller Zoltán. (MTI)

Idén már önről is tudni fogják, hogy hova megy nyaralni
A szállásadók kötelesek lesznek feltölteni a vendégek adatait egy tárhelyre, amihez a rendőrség is hozzáfér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik