Gazdaság

Adómentesek lehetnek a lakossági állampapírok

Az idén június 1-je után kibocsátott lakossági állampapírok jövedelem adómentességéről szóló törvényjavaslatot tárgyal az Országgyűlés. Az Állami Számvevőszék az elmúlt években több elemzésében is felhívta a figyelmet a lakossági állampapír vásárlás élénkítésének további szükségességére. Domokos László, az ÁSZ elnöke, a Költségvetési Tanács tagja a Figyelő március 7-i számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: Magyarország sérülékenysége az elmúlt években jelentősen csökkent. Ez főként annak köszönhető, hogy egyre kevesebb a külföldi hitelező, az adósságnak egyre nagyobb részét forintban tartjuk, írja az ÁSZ honlapján.

A Pénzügyminiszter törvényjavaslatot terjesztett be az Országgyűlésnek, melynek két legdöntőbb eleme az idén június 1-jétől kibocsátott lakossági állampapírok esetében a jövedelem adómentessége, valamint a lakossági banki átutalásokra vonatkozó pénzügyi tranzakciós illeték kvázi megszüntetése – írja a Növekedés.hu. Az Állami Számvevőszék – amelyek elnöke, Domokos László a Költségvetési Tanács tagja – az elmúlt években számos alkalommal hívta fel a figyelmet a lakossági állampapír vásárlás szükségességére, illetve annak pozitív makrogazdasági, az ország sérülékenységét csökkentő hatásaira.

Ennyi adót kell fizetni az állampapírok után most

Az állampapírokon elért kamatjövedelem és árfolyamnyereség után kell adót fizetni. A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a nyilvánosan forgalomba hozott és forgalmazott, a tőkepiacról szóló törvényben ilyenként meghatározott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír alapján a magánszemély által a futamidő alatt kamat és/vagy hozam címén kifizetett (jóváírt) bevétel, továbbá az értékpapír visszaváltásakor (lejáratakor), valamint átruházásakor a magánszemélyt illető bevételből – függetlenül attól, hogy az miként oszlik meg nettó árfolyamérték és felhalmozott hozam címén elszámolt tételekre- az árfolyamnyereségre irányadó rendelkezések szerint megállapított rész kamatjövedelemnek minősül és adóköteles. A kamatjövedelem után az adó mértéke az Szja tv. jelenleg hatályos rendelkezése szerint 15%.

Kiemelt kép: Kandrács Csaba, a Magyar Államkincstár elnöke az V. kerületi járási hivatalban, ahol elsőként nyitott állampapír-forgalmazási pontot a Magyar Államkincstár 2013. április 18-án. MTI / Földi Imre

Ajánlott videó

Olvasói sztorik