Gazdaság

771 milliót költ a kormány a Zsuzsi kisvasút felújítására

Megújul a debreceni Zsuzsi erdei kisvasút, a rekonstrukciós munkákhoz 771 millió forint támogatást adott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztésére szánt keretből – közölte Debrecen polgármestere szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Papp László (Fidesz-KDNP) emlékeztetett, hogy 2012-ben a regionális operatív program keretében elnyert 400 millió forint forrásból már megújult a 17 kilométeres pálya 10 kilométeres szakasza és néhány vasúti kocsi.

A mostani beruházás során további 7 kilométeres pályaszakaszt rekonstruálnak, felújítják a Zsuzsi vonat gőzmozdonyát és két diesel mozdonyát is – tette hozzá a polgármester. (MTI)

A kisvasutat a ZSUZSI Erdei Vasút Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság üzemelteti, amely a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. leányvállalataként működik. A 137 éves kisvasút a nagyvárost elhagyva az Erdőspuszták világába nyújt betekintést. Homokos talajra, néhol nagyobb buckákra telepített akácosok, fenyvesek, tölgyesek között, vagy annak belsejében halad, melyeket szántóföldek, tanyák szakítanak meg. A gazdag növény- és állatvilág, az itt élő gombafajok sokszínűsége figyelemreméltó, írják a kisvasút honlapján. Arra is figyelmeztetnek, hogy idén várhatóan nem közlekedik a megszokott menetrend szerint a kisvasút, és hogy október 31-ig különvonat megrendelésére sem lesz lehetőség.

Kiemelt kép: MTI / Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik