Gazdaság

Sztrájkkészültség a BKV-nál

Elfogyott a szakszervezetek és a dolgozók türelme is a BKV-nál, a cégvezetés ugyanis makacsul kitart a kezdeti – és eddig mindössze egyetlen – béremelési ajánlata, az 5 százalék mellett. Ezt a cégnél működő szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják, ezért megkezdték a sztrájk előkészítését – jelentette be az Egységes Közlekedési Szakszervezet.

Az EKSZ már tavaly ősszel is közölte: 15 százalék alatt nem hajlandó megállapodni.

Volt olyan szervezet, amely időközben csatlakozott ehhez az igényhez, a többség azonban egyelőre csak két számjegyű mértéket emleget, konkrét számok nélkül. Az tény, hogy az 5 százalékot egyik szervezet sem tartja elfogadhatónak – szögezte le az elnök, Naszályi Gábor.

Mivel a cégvezetés megkötötte magát, s egyetlen százalékkal sem szándékozik emelni az ajánlatát – vélhetően a tulajdonos, a főváros, s azon belül is a főpolgármester utasítására – a szakszervezetek úgy vélik, nincs mire várni, ki kell kényszeríteni az elfogadható béremelést. A más cégeknél zajló vagy már befejezett sikeres sztrájk hatására a BKV-s munkavállalók közül is egyre többen sürgetik a nyomásgyakorlás egyik leghatásosabb módját, a munkabeszüntetést. Az EKSZ több szakszervezettel együtt ma írásban bejelentette Bolla Tibor vezérigazgatónak a sztrájkbizottság megalakulását, s megkezdték a munkabeszüntetés előkészületeit, egyebek között a sztrájkhajlandóság felmérését a munkavállalók körében. Ez azt is jelenti, hogy elkezdik gyűjteni a nyilatkozatokat arról, hogy ki hajlandó részt venni az ellenállásban.

Naszályi szerint a felmérésből napokon belül ki fog derülni, hogy képesek-e olyan összefogott, hatásos sztrájkot szervezni, ami legalább néhány órára lebénítja a város közlekedését, s felhívja a figyelmet a BKV-nál tapasztalható méltatlan feltételekre, a vállalhatatlanul alacsony béremelésre.A BKV-sztrájkot – akárcsak a többi közszolgálati cég munkabeszüntetését – azonban erősen korlátozza a törvény, amely kimondja, a munkabeszüntetés idején is biztosítani kell az elégséges szolgáltatást, ami 66 százalékot jelent – magyarázza Naszályi. Arról a napokban kell megállapodni a munkáltatóval, hogy az akció ideje alatt melyik vonalon mennyi jármű és milyen gyakorisággal közlekedik majd. Amennyiben ez nem sikerül, bíróságnak kell döntenie az ügyben.

Sztrájkot kockáztat az a cég, amelyik nem ad két számjegyű béremelést
Az állami cégek mellett a Tesco látszik a legszűkmarkúbbnak.

Kiemelt kép: a 2017-es BKV-sztrájk második napja. Fotó: MTI / Czimbal Gyula

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik