Gazdaság

ÁSZ: részmunkaidős egyetemistákkal lehetne bővíteni a foglalkoztatást

A kis falvakban élők gazdasági aktivitása terén nem látszik javulás.

Felmérést készített az Állami Számvevőszék arról, hogyan lehetne bővíteni a foglalkoztatottságot. Pulay Gyula felügyeleti vezető az Inforádiónak azt mondta: két korcsoportot vizsgáltak, a legfiatalabbakat és az idősebbeket, és előbbiek körében van még lehetőség arra, hogy növeljék a gazdasági aktivitást. Szerinte, ha megfelelő képzést tudnának nyújtani azoknak, akik az iskolát viszonylag korán befejezik, a foglalkoztathatóságuk növekedne.

Abban is látnak lehetőséget, hogy az egyetemek, főiskolák nappali tagozatos tanulói távmunkában vagy részmunkaidőben legyenek aktívabbak a munkaerőpiacon. Az idősek körében a nyugdíjkorhatár emelése miatt folyamatosan nő már a dolgozók száma, a korhatáremelés még két évig tart, utána a nyugdíj melletti foglalkoztatástól várható eredmény.

Pulay azt mondta, a kis falvakban élők gazdasági aktivitása terén nem látnak igazi javulást, „úgy tűnik, ezeket a településeket még nem érte el a kedvező gazdasági növekedés”. Ehhez a kistelepülések fejlesztésére lenne szükség, mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik