Gazdaság

Mirkóczki: Ha néhány körzetben visszalépünk, ma nincs kétharmad

A Fidesz nem ért el 50 százalékot sem, és ezzel lett harmadjára kétharmada az Országgyűlésben, miközben a többség nem rájuk szavazott. Tisztelem Vona Gábor stratégiai érzékét, de a választáson a többi ellenzéki párttal együtt bizony mi hibáztunk – mondta Mirkóczki Ádám a Magyar Narancsnak adott interjújában.

A Jobbik szóvivője szerint az ellenzék abban hibázott, hogy nem léptek vissza egyes helyeken, mint mondta,

ha 3-5 szimbolikus körzetben visszalépünk, akkor ma nincs kétharmad.

Szerinte ez generálhatott volna a többi pártnál olyan nyomást, ami alapján ők is visszaléptek volna a javukra. Mirkóczki úgy véli, túlságosan hittek abban, Vonával az élen, hogy a Jobbikhoz hajlanak majd a szavazók.

A jelenlegi tüntetéshullámmal kapcsolatban megjegyezte, igyekszik nem többet belelátni, mint ami,

ez ugyanis olyan tüntetésnek indult, mint ami a CEU melletti vagy a netadós, például. A december közepi parlamenti balhé viszont feltüzelte.

Hozzátette, nála a közigazgatási törvény sokkal súlyosabban „esik latba”, mint a túlóra, más kérdés, hogy az emberek ezt másképp látják. Szerinte egy olyan országban, ahol a szakszervezeti világ önálló és erős, a törvény kihirdetése napján a fél ország leállt volna.

Ha karácsony előtt leállt volna akár csak egy napra a közösségi közlekedés, a kormány talán megreccsen és lehet, hogy visszakozik

– mondta Mirkóczki.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Veres Nándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik