Gazdaság

Hat év börtön jár 770 millió forintnyi EU-s támogatás elcsalásáért

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt nyújtott be vádiratot, az ügyészség fellebbezése alapján a másodfokú bíróság jelentősen súlyosabb ítéletet hozott.

A Fővárosi Főügyészség 2017 februárjában benyújtott vádirata szerint az ügyben szereplő cégcsoport főtevékenységként – nyomdaipari tevékenység mellett – papír csomagolóeszköz gyártással foglalkozott.

A vádirat szerint az ügy elsőrendű vádlottja – aki a cégcsoport tényleges irányítója volt – elhatározta, hogy úgy vesz igénybe jogosulatlanul hazai és uniós forrásból származó, vissza nem térítendő támogatást, hogy a cégcsoport üzemeiben már évek óta működő papírzacskó gyártó gépeket újonnan beszerzett gépként tünteti fel, hogy azok megfeleljenek a pályázati kiírásoknak.

Az elsőrendű vádlott 2005-2010. között összesen négy, korszerűsítésre kiírt uniós pályázatot nyújtott be új gépsorok beszerzésére úgy, hogy a gépek megvásárlása ténylegesen nem állt szándékában, célja mindegyik esetben a támogatási összeg jogosulatlan megszerzése volt.

Ennek érdekében a pályázati eljárások során – a másodrendű vádlott közreműködésével – az új gépek beszerzését alátámasztó, valótlan tartalmú árajánlatot, számlát és egyéb okiratokat készített és használt fel. A harmad- és negyedrendű vádlottak az egyik pályázat kapcsán szintén valótlan tartalmú okiratok benyújtásában működtek közre.

Az elsőrendű vádlott mintegy 770 millió forint vagyoni hátrányt okozott, melyből több mint 630 millió forinttal az uniós, míg csaknem 140 millió forinttal a magyar költségvetést károsította meg.A Fővárosi Főügyészség vádirata alapján a Fővárosi Törvényszék az elsőrendű, valamint a harmadrendű vádlottat bűnösnek mondta ki különösen jelentős, illetve különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében, és ezért

  • az elsőrendű vádlottat 3 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre,
  • a harmadrendű vádlottat 6 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, egyúttal előzetes mentesítésben részesítette,
  • a másodrendű vádlottat és a negyedrendű vádlottat az ellenük emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette.

A Fővárosi Főügyészség a kihirdetett ítélet ellen mind a négy vádlott terhére fellebbezést jelentett be súlyosításért és a felmentett vádlottak esetében bűnösség megállapítása céljából.

A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezés alapján eljárva, 2018 novemberében az elsőrendű vádlott büntetését 6 év börtönbüntetésre és 6 évi közügyektől eltiltásra súlyosbította, egyben 5 millióforint pénzbüntetésre is ítélte, a harmad rendű vádlott börtönbüntetése felfüggesztésének próbaidejét 2 évről 4 évre emelte fel, és mellőzte az előzetes mentesítést.

A másodfokú bíróság a másod- és a negyedrendű vádlottakat is bűnösnek mondta ki különösen jelentős, illetve különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében. A bíróság a másodrendű vádlottat 2 év – végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett –, a negyedrendű vádlottat 1 év 2 hónap – végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet az első- és harmadrendű vádlott vonatkozásában jogerőre emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik