Gazdaság

Dénes Ferenc: a kormány nem tett le az olimpiáról

A sportközgazdász szerint elsősorban nem gazdasági tevékenység a világversenyek szervezése.

Az InfoRádióban Dénes Ferenc azt mondta, a sportdiplomácia erősödését jelzi, hogy idén több világbajnokságot is rendez Magyarország, az olimpiai sportágakban is jelentős az erősítés. A sportközgazdász szerint korábban rettenetes volt a lemaradásunk, de már nem kell magyarázkodni a külvilág előtt.

Szerinte a kormány az olimpia rendezéséről sem tett le, és ehhez jó tapasztalatot adnak ezek a világversenyek.

Jó lesz a veszteséges, szétlopott olimpia, összekovácsolja a nemzetet
Sportközgazdász és fiatal politikus ült le arról vitázni, kell-e olimpia Budapestnek. Abban egyetértettek, hogy pénzügyileg ebből nem lehet jól kijönni, de az kérdés maradt, lélektanilag vajon igen-e.

A magyar sportpolitikai gyakorlat elsősorban nem gazdasági tevékenységnek tekinti ezeket a versenyeket, bár Ázsiában nagy reklám az asztalitenisz-világbajnokság megszervezése, annak ténylegesen van értéke – tette hozzá.

Dénes Ferenc a sporttámogatás egyik formájaként adott adókedvezmény kapcsán, nemzetközi példák alapján is, jogosnak nevezte egyes focisták kiemelt fizetését, de elismerte, ez társadalmi feszültségeket okoz. Az új szabályozással Magyarország az egyik legkedvezőbb adózású ország lett a labdarúgóknak,

látszik az a politikai döntés, hogy kiemelt terület, hogy a sportban eredményeket érjünk el.

150-szer annyit kereshetne egy élsportoló, mint az átlag magyar
Dzsudzsák Balázs 500 millió forintig kedvezményesen adózhatna, ha mégis hazatérne.

Kiemelt fotó: Berecz Valter /24.hu 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik