Annál súlyosabb párhuzamot nehéz elképzelni, mint amikor 1956-hoz hasonlít valaki egy olimpiát, de szerda este ezt is átélhette cirka száz érdeklődő, amikor elment a konzervatív Eötvös József Csoport vitaestjére, aminek azt a frappáns címet adták:
Már az is kicsit furcsa volt, hogy a jezsuiták által fenntartott Párbeszéd Házában, egy méretes feszület alatt ült a két moderátor és a két meghívott vendég: Dénes Ferenc sportközgazdász és Hajnal Miklós, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja (ők gyűjtik a Nolimpia projekt keretében az aláírásokat egy olimpiai népszavazáshoz). A két férfi hamar felosztotta egymás közt a szerepeket, Dénes lett a jó zsaru, Hajnal a rossz zsaru, miközben a közönség soraiban Sólyom László volt és Majtényi László civilek által jelölt államfő árgus szemekkel leste őket.
Fotó: Berecz Valter
Veszteséges lesz, de gyógyítja a társadalmat
Dénes alapvető kiindulópontja a PriceWaterhouseCoopers (PWC) olimpiai tanulmánya volt. Ő feltételezte mint jó zsaru, hogy az abban foglalt számok jók, teljesülnek, nem lenne hiba a rendszerben, minden jól alakulna 2024-ig. Ezután jöttek a képletek arról, milyen szervezési és beruházási költségek állnának szemben milyen sokféle közvetlen, közvetett és nagyon közvetett bevételekkel. Ami fura volt, hogy a beruházási költségeket nullának vette a PWC kalkulációja, mondván, azok úgyis benne vannak a fejlesztési tervekben, megvalósulnának. Ha ezek a tervek meg nem jók, nos akkor:
Tetszettek volna a fejlesztési terveknél forradalmat csinálni.
A rendszerváltáskori humor mellett Dénes felhozott pozitív példákat, Los Angelesét és Atlantáét, amik rendeztek már pénzügyileg sikeres olimpiákat. Itt a kiadás és bevétel közötti különbségeket maximalizálták, a beruházási költségek lenullázása volt a cél. A budapesti olimpia a mostani modell szerint 169 milliárd forintos mínusszal zárna, amit az állam finanszírozna. De itt jönnek be a közvetett bevételek, amik miatt Barcelona és a téli olimpiai helyszínek zöme is sikeres: hogy megmarad a város turisztikai hírneve hosszabb távon is, kiegészülve a több látogatóra szabott olimpiai infrastruktúrával (bár később elhangzott, Athén is Barcelonához hasonlóan nagyméretű város, mégsem lett pozitív példa).
Fotó: Berecz Valter
Dénes fontos megállapítása volt az általa x-faktornak nevezett valami: hogy társadalmi kohéziót, összetartozást teremtenének a játékok, és szerinte ezt szükséges lenne beemelni a vitába, még ha nehezen is számszerűsíthető. Ő mindenesetre támogatná az olimpiát, még ha nem is hisz a nyereséges rendezésben. A népszavazást is jó ötletnek tartja, de a rendezéshez más keretfeltételek is szükségesek, amik nem épp a Nemzeti Együttműködés Rendszerének sajátjai:
- világos társadalmi célok,
- bizalom,
- közösségi ügyek nyílt megbeszélése,
- népszavazás,
- átláthatóság,
- folyamatos ellenőrzés.
Marx innen!
Hajnal Miklós reflektált az elhangzottakra: szerinte a PWC tanulmánya nem megalapozott, a szponzorok az olimpián kívül hasznos dolgokra is költhetnék a pénzüket (pl. bérfejlesztés), drágák lennének a belépők a magyaroknak és kiszorítaná az olimpia a turizmus egyes fajtáit. Dénesnek arra a felvetésére, hogy szerinte sok embernek hasznos munkatapasztalat, referencia lehetne az olimpia, odaszúrt egyet az úszószövetség bukott vezetőjének:
Gyárfás Tamás arra, hogy beírhatja az önéletrajzába az úszó-vb-t, nem lehet feltétlenül büszke, főleg a kabalafigurára.
Szerinte Los Angeles 1984-es példája rossz, mert egyetlen pályázó volt, és az olimpiai pályázat eleve csak licit. Az a társadalom meg – úgy véli – nem egészséges, aminek egy olimpiára van szüksége az összerázódáshoz. A NOB-ot támadva még a “sportburzsoázia” szót is kimondta Hajnal, csoda, hogy nem jelent meg a kommunizmus Európát bejáró kísértete, és verte le a feszületet a falról.
Fotó: Berecz Valter
A Nolimpia mellett kampányolva Hajnal elmondta, a költségtúllépés és veszteségesség kardinális gond lehetne. Ez minden olimpia rákfenéje. Ezt az állami garancia ellensúlyozhatná, de az meg egy, az adófizetőkre háruló “biankó csekk”. Aztán jönnek az alulbecslések: ott a vizes vb úszócsarnoka, ami már ötször drágább, mint a kezdeti tervekben volt, vagy épp a PWC becslése, ami szerint 45 ezer önkéntessel megoldható az olimpia, pedig sokkal többre lenne szükség. A korrupciós kockázat is magasabb sokkal, mint a másik két pályázónál, Párizsnál és Los Angelesnél (bár ez a NOB-nál sose volt gond, lásd Szocsi vagy Rio de Janeiro). Ráadásul az említett burzsoá szponzorok nem kicsi és szerény olimpiát akarnak, hanem grandiózusat, látványosat.
A népszavazás mondandója az lenne Hajnal szerint, hogy másra is el lehet a pénzt költeni. Pláne, hogy a költések 63 százalékát Budapest kapná és nem a vidék. Ráadásul aránytalanul nagy szeletet hasítana ki az olimpia a költségvetésből, ami egy nagyobb országnak nagyobb büdzsével kevésbé gond.
Az oroszok mint nemzetegyesítők
Ezután jöttek a szürreális és átgondolt kérdések a közönség soraiból. Hajnal az egyikre válaszul azt mondta, az Országos Választási Bizottság és a Kúria sorozatos elutasításai miatt nem próbálkoznak országos népszavazással, csak helyivel.
Dénes a kockázatok között említette, hogy lesz-e elég szálláskapacitás, és az olimpia után mihez kezd velük a város. A sportközgazdász bizonyította azt is, hogy nem kell Orbán emberének tekinteni, felrótta ugyanis, hogy számolatlanul és ellenőrizetlenül ömlik a pénz a sportba, mivel a NER szívügye a testkultúra és a sport. Dénes szerint amúgy nem a kormányzat akarja az olimpiát, nem azért kezdtek el stadionokat építeni, hanem a NOB kereste meg őket. Az olimpiáról még annyit mondott, a hasznai egyenlőtlenül oszolhatnak el, ez is kockázat, ahogy az is, lesz-e pl. elég angolul beszélő rendőr vagy épp orvos és mennyibe kerül a kiképzésük, tanításuk.
Egy másik kérdező nem is foglalkozott már olyan apróságokkal, hogy százmilliárdok és korrupció. Szerinte a kérdés egyszerű: az egyik tábor a félelmét, a másik a vágyát vetíti ki az olimpiára. Pedig kellenek egy fejlődő nemzetnek megaprojektek, erre fura módon Széchenyi (amúgy baromi hasznos, és nem a szórakoztatásra építő) projektjeit hozta fel példának. Az olimpia rendezésekor “lesz plusz, lesz mínusz”, de összekovácsolja a nemzetet. Hajnal válasza szerint az is lehet vágy, hogy számoljuk fel a mélyszegénységet, ha pedig hiány van nemzeti kollektív sikerélményben, arról legyen párbeszéd, ne megaprojekt.
Végszóként azt mondta, ha már senki sem ért egyet semmiben ebben az országban, a sport lehet még az, ami összekovácsolja a nemzetet. Ha normálisan csinálnánk, az olimpia lehetne az a vezérelv, ami összerázhatna minket. Hajnal azonban hozta a rossz zsarut: sok embernek vonzóbbak lehetnek az olimpia csilivili épületei, mert kézzelfoghatóak, nem úgy, mint egy lélegeztetőgép. De ha hazajönnének a kivándoroltak, pl. az elmaradt olimpia miatt megfizetett ápolók, azt már mindenki érezné a saját bőrén.
