Gazdaság

Nyílt levelet írt a CÖF Sargentininek

A Civil Összefogás Fórum és Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szerdai közleményében jelezte, hogy elküldték nyílt levelüket a holland EP-képviselő Judith Sargentininek. Többek közt azt írták,

a magyar civil társadalom nagy többsége mély aggodalommal figyeli a magyar kormány és így Magyarország elleni, eltúlzott aktivitással folytatott aknamunkáját.

A levelet magyarul és angolul is elküldték, az írás szerintük a magyar emberek általános véleményét tükrözi. Hozzátették, azért juttatták el a levelet a képviselőnek, hogy

gondolja át az Európai Unió egységét is romboló magatartását, hiszen Ön tevékenységével a szövetséges államok egymásra haragításában jár élen.

Megjegyezték, hogy az írást elküldték az összes EP-képviselőnek, és remélik, hogy a nyílt levél Sargentinit „a magyar emberek ellen irányuló ténykedésének átgondolására készteti”.

Az nem szerepel a levélben, hogy egy nemrég készített felmérésből kiderült, hogy az ellenzéki szavazók 19, a pártnélküliek 17 százaléka szerint egyébként a Sargentini-jelentés elfogadása volt a legfontosabb közéleti esemény 2018-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik