Gazdaság

A NAV 36 napos hónappal számolhatott?

Korábban a témában:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldalán megjelentette, mennyi lesz a minimálbér és bérminimum idén, és azt is kitették, mennyi járulékot kell fizetni.

A járulékfizetésnél egyedül a biztosítotti jogviszonnyal nem rendelkezők által fizetendő egészségügyi szolgáltatási járuléknál van változás, az 2019-re 7500 forintra emelkedett. A honlapjukon a szokásos táblázat is elérhető lett, először ebben a formában:

Ebben azt nem értettük, hogy a NAV-nak a havi 7500 forint alapján hogyan jött ki a napi 205 forint. Olyan, mintha bő 36 napos hónapokkal számoltak volna. Észrevették aztán a hibát, mert gyorsan korrigálták is a táblázatot, és most már jól van fent a napi összeg is, szóval ezt tessék figyelembe venni:

Kinek kell fizetnie?

Egészségügyi szolgáltatási járulékot csak annak kell fizetnie, aki semmilyen más jogcímen, és szociális rászorultság alapján sem jogosult egészségbiztosítási szolgáltatásra.

Egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére köteles:

  • az a belföldi személy, aki nem biztosított továbbá egészségügyi szolgáltatásra semmilyen jogcímen nem jogosult
  • a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó;
  • a kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó után a társas vállalkozás;
  • tagi munkavégzés esetén a szociális szövetkezet.

Egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetése alapján az egészségbiztosítás egészségügyi szolgáltatásaira lehet jogosultságot szerezni. A járulék fizetését az adóhatóságnál kell kezdeményezni.

Kiemelt kép: A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálati bejárata a IX. kerület Vaskapu utca 33-35-ben.
MTVA/Bizományosi: Róka László 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.