Lassuló növekedéstől tart az MNB

Korábban a témában:

A jegybank szakértői szerint az idén az elmúlt évtized leggyorsabb gazdasági növekedése valósulhat meg, 2019-től azonban versenyképességi fordulat nélkül fokozatosan lassul a bővülés – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója csütörtökön Budapesten, a jegybank friss, decemberi inflációs jelentésének bemutatásakor.

  • Kiemelte: az infláció szokásosnál nagyobb változékonysága rövid távon fennmarad, a jövő év eleji átmeneti emelkedés után a pénzromlás üteme ismét 3 százalék alá csökken.
Magyar siker: nálunk volt a legmagasabb az infláció az EU-ban
A visegrádi országokban például sokkal kisebb drágulást mutattak ki novemberben.
  • A reálbérek további érdemi növekedésére számít az MNB, jövőre a bruttó átlagkereset 8,5 százalékkal nő majd, a munkanélküliségi ráta a historikus mélypontja közelében alakul.

Az MNB kedden – a monetáris tanács kamatdöntő ülését követően – hozta nyilvánosságra a decemberi inflációs jelentésének főbb számait. Ebben

  • 4,7 százalékra emelték az idei gazdasági növekedési várakozást,
  • a 2019-es inflációs várakozást pedig 2,9 százalékra csökkentették.
  • Az idei növekedést a szeptemberben előre jelzett 4,4 százalékról emelte 0,3 százalékponttal a jegybank,
  • az idei inflációs prognózis 2,8 százalék maradt.
  • Jövőre a korábban várt 3,1 százalékkal szemben csak 2,9 százalékos inflációt vár az MNB,
  • változatlanul 3,5 százalékos GDP-növekedés mellett.
  • 2020-ban a szeptemberi prognózissal megegyezően, 3 százalékos inflációt és
  • 3 százalékos gazdasági növekedést jeleznek előre, akárcsak 2021-re.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.