Gazdaság

Nagyobb lehet a nyugdíjasok inflációja, mint a nyugdíjemelés

A jegybank is nagyobb áremelkedéssel számol, mint a kormány.

A nyugdíjasok kosara szerint számolt infláció 3,4 százalék volt októberben, ez jóval meghaladja a 2,7 százalékot, amivel januárban emeli a kormány a nyugdíjakat – hívta fel a figyelmet az mfor.hu. A portál szerint felmerül a kérdés, hogy kapnak-e nagyobb nyugdíjemelést az idősek.

Emlékeztetnek: a nyugdíjakat inflációhoz kötötten állapítja meg a kormány. Tavasszal úgy számoltak, hogy 2,7 százalék lehet jövőre az éves infláció, ezért ennek megfelelően emelik a nyugdíjakat. Idén január és október között épp ennyivel nőttek átlagosan az árak a nyugdíjasok fogyasztása szerint számolva, és ha a hátralévő két hónapban ennél nagyobb lesz a nyugdíjas infláció, akkor idén inkább a 3 százalékhoz áll majd közelebb ez a mutató.

A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi, szeptemberi inflációs jelentése szerint jövőre 3,1 százalék lesz az áremelkedés átlagos üteme, ami meghaladja a kormány 2,7 százalékos várakozását. A friss KSH-adatok szerint az inflációt alapvetően olyan termékek húzzák – például üzemanyagárak, jövedéki adós termékek –, amelyek  az idősek kosarában kisebb súllyal szerepelnek, de az élelmiszerárak emelkedését a nyugdíjasok is megérzik bőrükön. Az élelmiszereknél 4,6 százalékos ütemet regisztrált a KSH, főleg az idényáras termékek, a krumpli, friss zöldség, gyümölcs árai ugrottak meg, 20,5 százalékkal. (Fotó: MTVA bizományosi / Jászai Csaba)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik