Gazdaság

A fiatalok több mint 70 százaléka számít fizetésemelésre

A K&H Csoport 2018 második felében végzett felmérése szerint a 19 és 29 éves kor közötti fiatalok több mint fele, azaz 52 százaléka várt csekély, az inflációnál alacsonyabb mértékű fizetésemelést ebben az évben. 22 százalékuk pedig az inflációt meghaladó mértékben számított bérének növekedésére. Csupán 24 százalékuk nyilatkozta azt, hogy nem számít változásra, míg 2 százalékuk válaszából az derült ki, hogy nettó fizetésének csökkentésével kalkulál.

A K&H ifjúsági indexének 2013-ban végzett adataival összevetve a jelenlegi eredményeket, jelentős a pozitív változás. Míg öt évvel ezelőtt a fiatalok csak 44 százaléka, idén már 74 százaléka számított fizetésemelésre.

A munkához való hozzáállás nehéz kérdés a mai fiatal generáció számára Fazekas Éva blogger, álláskeresési tanácsadó szerint. A telefonjukat nyomkodó, komolytalan gyerekeknek látják őket sokan, de valamit mindenképpen érdemes figyelembe venni: az a telefon nekik a munkaeszközük lesz. Volt-e még egy generáció, amely már gyerekkorában a későbbi munkaeszközét használta így, készségszinten? Ha a pénzügyi ismereteket mind céges, mind háztartási szinten megismernék, az sokat segítene.

Összességében azt gondolom, ha most a fiatalok bérigényét tévesnek és túlzónak minősítjük, azzal a fiatalok motivációját vesszük el. Vagy már most megérik bennük az elhatározás, hogy az ország határain kívül boldoguljanak

– kommentálta a felmérés eredményét Fazekas Éva.

Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik