Gazdaság

Kiábrándult Magyarországból egykori őrangyala

A legnagyobb hitelezőnk volt, most aggasztónak tartja a helyzetet.

Michael Hasenstab, a Templeton befektetési igazgatója a Portfóliónak elárulta, arra számít, hogy az olyan eurózónán kívüli államok, mint Magyarország tovább sodródnak a protekcionizmus és a szélsőjobboldali nacionalizmus felé.

Szerinte az egyik legfőbb kockázat 2019-re, hogy a befektetők az európai politikai helyzetet, a strukturális problémákat alábecsülik.

Öt éve az európai embereket még az olyan hagyományos témák izgatták, mint a gazdaság vagy a költségvetés, mostanra ezek helyett a bevándorlás és a terrorizmus került előtérbe.

Hasenstab szerint emiatt erősödtek a szélsőjobboldali, nacionalista pártok. Magyarország, Lengyelország és Csehország befelé forduló kormányai pedig egy esetleges újabb válság esetén nem lesznek nyitottak az európai együttműködésre.

Úgy véli, most Olaszország jelenti a legnagyobb veszélyt Európára,  bár a kockázat még nem azonnali, de az esély is kisebb, hogy az EU ugyanúgy kimentse, mint 2011-ben Görögországot.

A Templeton guruja szerint az amerikai kötvénypiac is jó úton halad egy tökéletes vihar felé, a Trump-kormányzat emelkedő kiadásai és adócsökkentése miatt az amerikai deficit a GDP 5%-a fölé emelkedhet, ami tovább növeli az egyébként is magas finanszírozási igényeket.

Reszvenyek(210x140).jpg (részvények, árfolyam)
Magyarország őrangyala végleg lelépett
Talán Indonéziába, Malajziába vagy Mexikóba viszik a pénzüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik