Gazdaság

Rossz a Ryanair honlapja, sok pénzt lehet miatta bukni

Több gond is van jelenleg a Ryanair honlapjával, ami miatt előfordulhat, hogy valaki többször foglal úgy repülőjegyet, hogy azt nem jelzi a rendszer. Ezt megerősítette a cég alkalmazottja is, akihez panasszal fordultunk.

Hétfő este próbáltam repülőjegyet foglalni a légitársaság honlapján, ami a fizetésig a szokásos mederben ment, aztán a fizetés gomb megnyomása után hibaüzenet jött:

A tranzakció elutasítva!

Megpróbáltam egy másik bankhoz tartozó kártyával foglalni, ezután ugyanez a hibaüzenet jelent meg, tehát világossá vált, hogy nem a kártyával vagy a bankkal van a gond.

Ezután kicsit később harmadszor is próbálkoztam, ekkor sikeres volt a foglalás. A pénzt rögtön levonták a kártyáról, elküldték a foglalási számot egy megerősítő emailben, és a Ryanair oldalán is megjelent a járat a foglalásaim között.

Majd másnap reggel jött a fekete leves.

A bankoktól jött két SMS: levonták a kártyámról az elvileg sikertelen foglalások összegét is. Ezután írtam egy panaszemailt, de ennek csak annyi foganatja volt, hogy a cég élő chatszolgáltatására irányítottak. Itt szerény fél órás várakozás után lehetett angolul beszélni a cég egyik alkalmazottjával, aki azt mondta:

nála látszik mindhárom foglalás, ám a sikertelenek közül csak azt tudják visszatéríteni, ami ugyanarra a dátumra lett foglalva, mint a sikeres.

A  vásárláskor ugyanis másik dátummal is próbálkoztam, gondoltam, hátha amiatt van a hiba. Mivel ez a foglalás egy másik dátumra szól, ezért ezt nem hajlandó megtéríteni a cég. Mint írták: ez a szabály (policy).

Hosszas kérdezősködés után elismerte a Ryanair-alkalmazott, hogy valóban rossz a honlap, ezért is nem látom a foglalásokat a honlapon, és a hibaüzenetet a sikertelen tranzakcióról is emiatt kaptam – visszatérítés azonban így sem jár a másik dátumra, a cég hibájából foglalt repülőjegyért.

Mivel ez a jegy továbbra sem látszik az oldalon, ezért nem is lehet ezzel semmit kezdeni. A cég válasza: várjak, majd biztosan megjavul.

Tehát jelenleg úgy állok, hogy háromszor fizettem repülőjegyekért, ezek közül egyetlen látszik a foglalások között, és egy foglalást semmiképp nem akar visszatéríteni a Ryanair, mert „ez a szabály”, hiába ismerték el a hibát.

A Ryanair sajtóosztályához eljuttattuk kérdéseinket:

  • Mi pontosan a hiba?
  • Mikor javul meg a honlap?
  • Miért nem jár visszatérítés, ha elismerik, hogy ők hibáztak?

Amint megkapjuk a válaszokat, cikkünket frissítjük.

Frissítés: A Ryanair sajtóosztálya azt írta, szerverhiba történt hétfő este. Azt ígérik 5-7 munkanapon belül visszatérítik a levont összegeket. Akinek hasonló panasza van, forduljon hozzájuk.

Amennyiben önnel is hasonló történt, küldje el a történetet az attila.kalman@24.hu-ra.

Kiemelt kép: PAU BARRENA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik