Gazdaság

Fekete péntek: 10 millióba fájhat a kereskedőnek a kamuakció

A fekete péntek (Black Friday) a hazai piacon internetes áruházak környezetéből terjedt el néhány éve, majd az akcióval egyre több fizikai bolt, sőt szolgáltató is élni kezdett. Idén már autós, fodrász, sőt cégfigyelő-szolgáltatást nyújtó cég is hirdet ilyen akciót. Mivel pedig emiatt szinte mindenütt találkozhatunk ilyen ajánlatokkal, a CP Contact segít áttekinteni,

mikor számít mindenképpen tisztességtelennek egy-egy visszautasíthatatlannak látszó ajánlat.

Bár már számos hazai cég túl is van az idei fekete pénteken, a hagyományos, amerikai minta alapján szervezett „Black Friday” ideje idén november 23-án érkezik el. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy ha a fogyasztók odafigyelnek arra, hogy milyen ajánlattal élnek, tudnak jó vásárt csinálni. Egyes vállalkozások ugyanakkor nem valós akcióikkal akár tízmilliós bírságokat is kockáztathatnak, hívta fel a figyelmet a cég ügyvezető partnere, Siklósi Máté fogyasztóvédelmi szakértő.

A gyakorlatban leggyakrabban az alábbi, jogszabály alapján tisztességtelennek számító akciókkal találkozhatunk:

  • Kifogy az akciós készlet

Hiába írja ki a hirdető, hogy az ajánlat a készlet erejéig tart, ha az akciót egy adott (teljes) napra – például a fekete péntekre – hirdette meg. Ilyen esetekben a nap során várható teljes igényt ki kell tudnia elégíteni. Az évek során számos példát láthattunk arra, hogy akár már a hajnali órákban kifogyott az akciós készlet – ám érdekes módon volt lehetőség a termékből rendelni, csak már az eredeti, magasabb áron. Ha egy adott időszakra vonatkozik az akció (nap, hét, hónap), akkor ebben az időszakban a kereskedőnek biztosítania kell a várható igénynek megfelelő készletet.

  • Fiktív (sosem létezett) akció

A napokban a sajtó foglalkozott több olyan esettel is, ahol több százezres spórolást ígérő, de valójában fiktív akciókkal csábították a vásárlókat. Ez a trükk igen gyakran megtéveszti a nem kellően óvatos fogyasztókat, jelentős kárt okozva. Az üzlet ilyenkor olyan eredeti árat jelenít meg áthúzva, amit sosem alkalmazott, vagy csupán a látszat kedvéért drágította meg a terméket az akció előtti napokban. A fogyasztóvédelmi gyakorlat vizsgálja, hogy az áthúzott árat alkalmazta-e huzamosabb ideig a kereskedő, mielőtt az árból engedett volna. Tízmilliós bírságot kockáztat az a kereskedő, akinek az eredeti (áthúzott) ára nem igazolhatóan valós, legalább több hétre visszamenőleg. Tudatos vásárló ugyanakkor minden nagyobb kedvezmény esetében megvizsgálja, hogy az áru máshol mennyiért található meg.

  • Kevés terméket vonnak be az általánosnak hirdetett akcióba

Szintén igen gyakori eset, hogy az üzletben mindenhol magas, akár 70-80 százalékos kedvezményt hirdető feliratokkal találkozunk, ám az árukészletnek csupán egy kisebb része, vagy akár profilba nem illő része érintett ekkora kedvezménnyel. A többi terméket jobbára 10-20 százalékos kedvezménnyel vehetjük meg. A versenyhivatal rámutatott, hogy ha a fogyasztókat a magas kedvezményekkel csábítják vásárlásra, a legmagasabb reklámozott kedvezménnyel a releváns árukészletnek legalább 20 százalékát kell ellátni.

  • Akciós termékre nincsen garancia

A kereskedőnek minden újonnan értékesített termékre kötelezőszavatosságot vállalnia – jogszabály alapján legalább 2 évig. Ha a termék jótállásra kötelezett, 1 év jótállás is jár hozzá (pl.: műszaki cikkek, bútorok, járművek 10 ezer forintos vételár felett). Ez akkor is érvényes, ha a terméket az eredeti ár töredékéért vásároljuk, vagyis nincsen az a raktáron maradt termék, amire ne járna szavatosság, vagy adott esetben jótállás.

Kiemelt kép: Daniel LEAL-OLIVAS / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik