Gazdaság

Az Orbán család baráti cége most a MÁV-tól kapott megbízást

A MÁV még 2015-ben vásárolt a mozdonyvezetőknek nem túl olcsón 3100 darab Winmate M101B típusú tábla PC-t. A vasúttársaság azzal indokolta anno a drágább – 383 520 forintos – darabok beszerzését, hogy ötéves használatra szánják az eszközöket, és a vasúti körülmények között bírniuk kell a rázkódást és az ütéseket is. Azt nem tudni, hogy ezek a remények mennyire igazolódtak, viszont tény, hogy most a 3100 tábla PC „üzemeltetésére”, közelebbről megnézve karbantartásra kötöttek szerződést, 14 hónapra az IMG Solution Kft.-vel.

Ez az a cég, amelyben Orbán Viktor testvérének birkózótársa a fő tulajdonos. S mint írtuk, a robbanásszerű forgalomnövekedést produkáló cég bekerült a kormányzat 40 milliárd forintos Microsoft-beszerzésének győztesei közé is:

Az Orbán család baráti cége a kormányzat gigantikus Microsoft-üzletében
Az Egyesült Államokban épp folyik a vizsgálat a szoftvercég magyarországi ügyei miatt, de itthon ez mintha nem is számítana a csókos cégek világában.

Az Opten adatai szerint a 2009-ben alapított, 21 fős cég tavaly 5,9 milliárd forintos árbevételt produkált az előző évi 3,2 milliárd forinttal szemben, adózott eredménye pedig 427 milliárd forintról megközelítette az 1 milliárd forintot.

Az üzemeltetés része help-desk, futárszolgálat, meghibásodott eszközök javítása, alkatrészek és kiegészítő elemek biztosítása, a javítás idejére csereeszköz biztosítása, és többek között időszakos megelőző karbantartás is. A szolgáltatás díja havi 13 millió 175 ezer forint +áfa lesz, vagyis összesen egy nettó 184,45 millió forintos megbízásról van szó.

Az IMG Solution is szállított már korábban az MÁV-nak eszközöket, de a 3100 tábla PC-t nem tőlük, hanem a Szinva Net Informatikai Zrt., az M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft., illetve az M & S Informatikai Zrt. konzorciumától szerezte be három éve a vasúttársaság, 1,37 milliárd forintért.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik