Gazdaság

Az EU csökkentené a magyar forgalmi adót, Tállai szerint ez adóemeléssel járna

A magyar adócsökkentések fedezetét részben elvonná az az Európai Parlament által a napokban elfogadott javaslat, amely 25 százalékban maximálná az általános forgalmi adó (áfa) normál kulcsát, emellett egy ilyen lépés a magyar versenyelőny eltüntetését hozná magával - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időknek.

Tállai András a lap pénteki számában kifejtette, hogy a jelenleg 27 százalékos magyar áfakulcs nem felelne meg az uniós adóügyi javaslatnak. Az áfaszabályok átalakítása a költségvetésnek több száz milliárd forint bevételkiesést okozna, ebből az összegből azonban a fogyasztók nagyon keveset, talán semmit nem találnának a pénztárcájukban, a pénz legnagyobb része a kereskedőknél landolna – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette:

azért van idehaza magasabb áfa, hogy a lehető legkisebbre csökkenhessen az szja és a cégek adója, és hogy támogatni lehessen a családokat és a munkahelyteremtést.

Egy-egy fontos árucikknél vagy szolgáltatásnál van értelme ugyanakkor a célzott áfacsökkentésnek, ezt a döntést indokolhatja a feketegazdaság elleni harc, vagy az, hogy az adott árucikket a legszegényebbek közül is sokan vásárolhassák – mutatott rá.

Az államtitkár szerint az uniós közteherviselési előírások egységesítése elvenné a kisebb, de törekvő tagállamok, így Magyarország versenyelőnyét. Megjegyezte, hogy az unióban erős adóverseny zajlik, nagy a rivalizálás a befektetőkért és a munkaerő megszerzéséért, az EU egyes szereplői pedig nem nézik jó szemmel a kelet-közép-európai adócsökkentéseket.

Jókora gyomros lenne a kormánynak az áfacsökkentés
Az Európai Parlament csökkentené a rekordmagas magyar áfát. De ebbe még a kormánynak is bele kellene egyeznie. Nem kizárt, hogy megteszi, még ha fájna is neki.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik