Gazdaság

Nyugdíjprémium várható idén és jövőre is

A kormány számol vele a gazdaság teljesítménye alapján.

A Magyar Időknek Tállai András azt mondta: a gazdaság jól teljesít, a sikerhez hozzájárul a mostani nyugdíjasok munkája, amit mindenképpen el kell ismerni. A pénzügyminiszter helyettese felidézte, a nyugdíjprémiumot akkor kaphatják meg a nyugdíjasok, ha a gazdaság növekedése meghaladja a 3,5 százalékot és a költségvetési hiány is a tervek szerint alakul.

A legfrissebb adat szerint a második negyedévben 4,8 százalékkal nőtt a magyar GDP, s azzal számolunk, hogy egész évben négy százalék felett lehet a hazai gazdasági bővülés.

Az idei kifizetés összegéről ősszel döntenek. A tavalyi 24 milliárd után idén 32,5 milliárd forintot különítettek el erre, a már elfogadott jövő évi büdzsében pedig 25 mil­liárd szerepel.

Ha minden a terveink szerint alakul, vagyis a gazdaság továbbra is jól teljesít majd, s a hiányt­ is kordában tudjuk tartani, akkor a nyugdíjasok tavaly után nemcsak az idén, hanem jövőre is részesülhetnek prémiumban.

Nyugdíjprémium: ennyi pénzt hozhat a postás novemberben
A kedvező negyedéves adatok alapján tényleg pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok. Meg is mutatjuk, várhatóan mennyit.

Kiemelt kép: MTI / Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik