Gazdaság

Most a trükköző alvó vállalkozásokra szállt rá a NAV

Az adóhatóság szeptember 10-től megkezdte azon adózók utólagos ellenőrzését, akik a hivatalhoz benyújtott bevallásaik alapján nem folytatnak gazdasági tevékenységet, ám a rendelkezésre álló kontrolladatokból ezzel ellentétes következtetés vonható le.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI érdeklődésére közölte: az ADÓtraffipax felületén bejelentett vizsgálat kapcsán tevékenységet nem folytató adózók alatt azon adózókat értik, amelyek

  • 2015. január 1-je előtt alakultak,
  • nem állnak kényszertörlés, adószámtörlés alatt,
  • bevallásaik szerint nem folytatnak gazdasági tevékenységet (bruttó adóteljesítményük 2015-2017. között egyik évben sem érte el a 100 ezer forintot, valamint
  • a 2017 negyedik negyedéve és 2018 első negyedéve közötti időszakban sem a fizetendő, sem a levonható áfa összege nem érte el a 100 ezer forintot),
  • a kontrolladatok azonban arra utalnak, mégis végeznek tevékenységet.

A hivatal rendelkezésére álló kontrolladatok egyebek mellett az árufuvarozást kontrolláló elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bejelentéseinek forgalmi adatai, a belföldi összesítőjelentések adatai, a tagállami kontrolladatszolgáltatás adatai és az online pénztárgépadatok.

A hivatal az adózók bevallásaiban, nyilatkozataiban szereplő adatok és a kontrolladatok összevetése alapján idén eddig több mint 500 adózót jelölt ki ellenőrzésre. A kimutatott kontrolladatok alapján átlagosan több millió forintos különbözetről van szó az adó alapjában, de jelentős a szóródás, tették hozzá.

A NAV korábban is vizsgálta azon társaságokat, amelyek bevallásaik szerint nem folytattak tevékenységet, ám a kontrolladatok mást mutattak. A korábbi években több mint 200 adózót ellenőrzött a hivatal, amelyek egy része a támogató ellenőrzésnek köszönhetően pótolta hiányosságait. Azoknál az adózóknál, amelyek nem voltak elérhetőek, illetve a kockázatelemzés során feltárt anomáliákat nem tudták tisztázni, a hivatal intézkedett az adószámok felfüggesztéséről/törléséről, vagy az adóellenőrzés elrendeléséről.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik