Gazdaság

Még Szijjártóék sem tudják, mennyi közpénzt pumpálnak a debreceni BMW-gyárba

A Mercedes 2016-ban bejelentett új gyárához 12,9 milliárd forintos állami támogatás társult.

Egy éven belül elinduhat a debreceni BMW-gyár építése, azonban még most sem tudni, hogy mekkora összeget ad a német autóóriásnak a magyar kormány. Az mfor.hu is erről érdeklődött a Külgazdasági- és Külügyminisztériumnál, de nem kaptak egyenes választ.

A tárca mindössze annyit közölt, hogy a magyar kormány rendszerint támogatja a magyarországi beruházásokat, ebben az esetben is zajlanak a tárgyalások, amelyek lezárultával fogják tájékoztatni a nyilvánosságot.

A lap szerint irányídóak lehetnek a korábbi autóipari beruházásokhoz nyújtott támogatásokat:

  • Idén márciusban indult el a termelés a dél-koreai Shinheung SEC monori gyárában, a 8 milliárd forintos projekt 769 millió forintos állami támogatásban részesült.
  • A Mercedes 2016-ban bejelentett úgy gyárához nyújtott támogatás még nagyvonalúbb: a szintén 1 milliárd eurós beruházáshoz 12,9 milliárd forintos állami támogatás társult.

Német sajtóhírek szerint a gyártás 2023 környékén startolhat a BMW debreceni gyárában. A mintegy 1 milliárd eurós beruházással évi 150 ezer jármű előállítására alkalmas gyár jön létre, ahol első körben ezer embert tudnak majd foglalkoztatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik