Gazdaság

Csődeljárás indult a ruhagyár ellen, ami Mészáros 2Rule-ját varrja

A szombathelyi Styl dolgozói márciusban tüntettek az elmaradt bérük miatt.

Hosszú távú együttműködés köttetett a Magyar Sportmárka Zrt. és a Styl Fashion Kft. között — ennyit tudott meg a nyugat.hu arról, hogy mégis mekkora bevételt jelent a pengeélen táncoló, szombathelyi Styl ruhagyárnak a felcsúti sportmárka megrendelése.

A Magyar Sportszermárka Zrt. vezérigazgatója, Kővári Ágnes egy interjúban azt mondta: a 2Rule három magyarországi varrodával áll szerződésben. Kecskeméten, Jászberényben és Szombathelyen már folyamatosan gyártják a mezeket.

A gyárnak mentőöv lehet

A szombathelyi Styl dolgozói márciusban tüntettek az elmaradt bérük miatt, a vállalkozás ugyanis nem tudott nekik fizetni, mivel a NAV 150 milliós inkasszót tett a számlájukra. A gyár éppen az inkasszó miatt utasította vissza az önkormányzat által felajánlott 50 milliós tagi kölcsönt, ez a pénz ugyanis nem segített volna, ráadásul az év végéig vissza kellett volna fizetni.

Az önkormányzat a gyár első megmentési kísérletekor lett tulajdonos a vállalkozásban, ez viszont jelentősen beszűkítette a mozgásteret. A nyugat.hu szerint állami közbeszerzési pályázatokon azért nem indulhatott a szombathelyi ruhagyár, mert 25 százaléka önkormányzati tulajdonban volt, Európai Uniós pályázatokon pedig azért nem vehetett részt, mert túl nagy volt. A Belügyminisztérium három év alatt másfél milliárd forintot öntött a vergődő ruhagyárba.

Végül a német többségi tulajdonos kivásárolta az önkormányzatot, egy héttel a tranzakció után pedig csődeljárás indult a szombathelyi ruhagyár ellen.

A május 30-án indult az eljárásban a cég vagyonát a nagykanizsai székhelyű, de Szombathelyen is telephellyel rendelkező Concurs Zrt. felügyeli. A lap szerint a csődeljárás nem azt jelenti, hogy megszűnik a vállakozás, hiszen korábban tíz évig működött csődeljárás alatt, sokkal inkább arra utal, hogy az eljárás az átmeneti időkben komoly védelmet nyújthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik