Gazdaság

Elektromos motorok gyártásába fogott a győri Audi

A nemsokára sorozatgyártásba kerülő elektromos SUV „szíve” is hazánkban készül.

Elindult az Audi Hungaria Zrt. győri járműgyárában az elektromos motorok sorozatgyártása – jelentette be az ez alkalomból tartott keddi ünnepségen Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke.

Mint mondta, 25 éve kis motorgyárként indult – 700 munkatárssal, 60 ezer négyzetméteren napi kétezer erőforrást előállítva – a győri üzem, amely napjainkban, több mint nyolcmilliárd eurós beruházásokat követően ötmillió négyzetméteren, 12 és fél ezernél több munkatársat foglalkoztatva kilencezer motort és ötszáz járművet bocsát ki naponta.

Achim Heinfling hangsúlyozta: ez a fejlődés minden negyedszázaddal ezelőtti elképzelést és várakozást felülmúl, az itt felhalmozott technikára és szaktudásra pedig komolyan épít az Audi, amikor az elektromobilitásban játszandó fontos szerepre készül.

Ennek célja, hogy fenntartható módon, hosszú távra biztosítsák a vállalat versenyképességét, hangsúlyozta a cégvezető, aki emlékeztetett arra: nem csupán termékeik, de gyártási eljárásaik is innovatívak, a futószalag helyett ugyanis például moduláris, szigetszerű rendszerben zajlik a munka az új egységekben.

Az eseményen Peter Kössler, az Audi AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatója azt emelte ki: a győri járműgyár – amelyben eddig 33 milliónál több erőforrás és több mint 1,1 millió autó készült az elmúlt negyedszázadban – példamutató az Audi-konszern számára.

Kiemelte: a győri üzem fontos része a konszernnek, a brüsszeli gyárban nemsokára sorozatgyártásba kerülő teljesen elektromos SUV-juk „szíve” is Győrben készül.

Peter Kössler emlékeztetett: 2025-re minden alapmodelljük elérhető lesz elektromos meghajtású változatban is, amivel minden szegmensben jelen lesz a konszern a nem hagyományos meghajtással. Az Audi csúcsmenedzsere kijelentette: a győri gyár felkészült a jelen és a jövő kihívásaira. (MTI, fotó: MTI / Krizsán Csaba)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik