Mint korábban megírtuk, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal váratlanul felmondta a szerződéseit az eddig állami megbízásokban úszkáló Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeivel. Nem sokkal korábban összesen 16 millió forint bírságot szabott ki a közbeszerzési hatóság a kormány két kedvencére.
Csetényi Csaba cége, a Network360 közleményben reagált a történtekre, a Médiapiacon megjelent írást változtatás nélkül közöljük.
„Magyar vállalatként büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt években elégedett piaci ügyfeleink mellett az államnak is dolgozhattunk. A döntéssel, mellyel a Nemzeti Kommunikációs Hivatal felmondta szerződésünket, nem értünk egyet, arról érintettként az MTI-nek kiadott közlemény előtt csupán pár órával értesültünk. A döntés oka meglátásunk szerint egy, az eljárás kezdete óta vitatott jogértelmezésen alapszik. Ajánlatunk minden pontját ma is büszkén vállaljuk, melyet az NKOH értékelői a legmagasabb kreatív pontszámokkal díjaztak, ahogyan ajánlatunk árai is a legkedvezőbbek voltak az összes ajánlattevő közül.
A döntés csak az NKOH jövőbeni megrendeléseire vonatkozik ugyan, de egy ilyen kinyilatkoztatás arra késztet bennünket, hogy megálljunk egy pillanatra és végiggondoljuk, mit csináltunk jól és mit rosszul.
Azt azonban ne várja tőlünk senki, hogy rosszat mondjunk bármely megbízónkról, érkezzen a sajtó bármely szereplőjétől erre vonatkozó kérdés vagy igény.
Először is, köszönjük az elmúlt évek lehetőségeit, megtiszteltetés volt munkánkkal támogatni az állam több szereplőjének eredményességét. Olyan ügyfelekkel dolgozhattunk, akikkel 8 jelentős nemzetközi díjat nyerhettünk a „Hungary More Then Expected” országimázs filmmel, kivehettük részünket a belépésünk kezdete óta rekord kereslettel rendelkező állampapírok sikeréből és az uniós fejlesztések hazai ismertségében dupláját tudtuk elérni az EU-s átlagnak. Sok ezer kampányunk volt, sok száz megbízóval dolgoztunk együtt, közöttük igazán nagyszerű, elhivatott és vízióval rendelkező kollégákkal.
Hiszünk abban, hogy igazunk van és ezt szakmai beadványokban fogjuk bebizonyítani. A jövőben is úgy járunk el, mint eddig; szabálykövetően, etikusan és jóhiszeműen, munkánkban az eredményességre és hatékonyságra koncentrálva.”
Kiemelt kép: Neményi Márton / 24.hu