Gazdaság

Nem értük be Romániát a béremelésekkel

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2018. 06. 18. 08:46

Az első negyedévben 10,3 százalékkal többet költöttek a magyar cégek fizetésekre a tavalyi év azonos időszakához képest - írja az Eurostat jelentése alapján a Világgazdaság hétfői száma.
Korábban a témában:

Az unión belül ez a harmadik legmagasabb növekedés volt, nálunk nagyobb emelkedést csak Romániában (12,7 százalék) és Lettországban (11,2 százalék) regisztráltak. Az uniós átlag 2,7 százalék volt.

Mivel a munkára rakódó terhek nem növekedtek, sőt a járulékcsökkentés miatt alacsonyabb lett az adóék is, ezért a költségek emelkedése a nettó bérek növekedésében csapódott le. Az Eurostat indexét két komponensére bontva azt láthatjuk, hogy a béremelkedés 12,8 százalékos volt, míg az egyéb költségek 0,7 százalékkal csökkentek.

A szektorális bontásban nagy eltéréseket nem figyelhetünk meg: a legjobban az építőipar bérköltsége emelkedett (10,7 százalékkal), az iparban a ráfordítások 9,4 százalékkal lettek magasabbak, a szolgáltató szektorban pedig 9 százalékos bővülést mutattak – olvasható a Világgazdaságban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.