Gazdaság

Tízből négy család így hazardírozik

Magyarországon körülbelül 3,1 millió ingatlanon van biztosítás, ez 70-72 százalékos lefedettséget jelent. De akár 10-15 százalék is lehet azoknak az aránya, akik nem frissítik lakásbiztosításuk értékét, bár kellene, hívta fel a Pénzcentrumnak adott interjújában a figyelmet a Groupama Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója, Kádár Péter.

Egy friss kutatás kapcsán beszélgettek vele, az otthonaink alulbiztosítottságáról;

  • a jelzáloghitelek mellé kötelezően megkötött lakásbiztosításokról;
  • a szerződések évfordulós indexálásáról;
  • az ún. dobozos lakásbiztosítások létjogosultságáról; illetve arról, hogy
  • változott-e az elmúlt időszakban az közkeletű vélemény a magyarok fejében, hogy felesleges lakásbiztosítást kötni, hiszen úgysem fizet majd a biztosító.

Ami az utolsó kérdést illeti, a biztosítókat is meglepte, mit válaszoltak a felmérésben a megkérdezettek: úgy tűnik, mostanában már fontos a lakásunk annyira, hogy biztosítsuk is. De ha a másik feléről közelítünk, mintegy egymillió ingatlanon nincs biztosítás, ami elég nagy kockázat lehet azoknak, akik ilyen lakásban, házban élnek. És ahol van biztosítás, az sem feltétlenül naprakész, mert sokan nem gondolnak rá, hogy évente, kétévente át kell gondolni, mi változott az ingatlanon, volt-e értéknövekedés, és azt érdemes átvezetni a biztosításon is, hogy baj esetén valóban megtérítsenek minden kárt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik