Gazdaság

Kétfős cég takaríthatja a kormányhivatal 36 helyen lévő egységeit

Csodás teljesítményre készül az utolsó mérlegadatai szerint 2 fős létszámú takarítócég, a paksi General Tender Kft. Ők nyerték el másik kilenc cég orra elől azt a Fejér Megyei Kormányhivatal pályázatát, mely szerint összesen 36 helyszínen, 36 540 négyzetméteren (+ 10 százalék területnövekedés beleférhet) kell változó gyakorisággal napi- és nagytakarítást végezniük, illetve ablakot tisztítaniuk. Az alapterület az eredeti kiírás óta még kicsit „hízott” is, abban ugyanis még csak 36 440 négyzetméter szerepelt.

A General Tender Kft. csekély létszámával 18,5 millió forintos árbevételt ért el 2016-ban, 2015-ben és 2014-ben pedig kicsivel több mint 15-15 millió forintot. Mindez azért érdekes, mert a kiírás szerint:

Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlati felhívás feladását megelőző három üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (takarítási szolgáltatás) származó árbevétele összesen nem érte el a nettó 98 millió forintot.

Ennek a feltételnek a cég egymagában nem felelt meg, viszont az eredményhirdetés nem igazít el, hogy mi módon teljesítette mégis, abban ugyanis az áll, hogy „nem cégek csoportosulása” nyerte el a feladatot, és erőforrásnyújtó szervezetet sem említ. Annyi biztos a szövegből, hogy alvállalkozót fognak igénybe venni, de két fővel nem is lehetne ekkora munkát teljesíteni. Irodatakarításban az a szakmai konszenzus, hogy 100-150 négyzetmétert tud egy fő egy óra alatt rendbe tenni.

A kétéves megbízást eredetileg nettó 135,7 millió forintra becsülte a kiíró. A nyertes ennél olcsóbban, 123,5 millió forint plusz áfáért vállalta. Az ár 10-es súlyszámmal volt döntő, még a minőségi kritériumok csak 3-as súlyszámmal estek latba.

  • A nyertes General Tender Kft. ügyvezetője, könyvelője és egyben egyik tulajdonosa 2015 óta az a Lutz Éva, aki az Opten kapcsolati hálója szerint 2009 és 2012 között tulajdonos volt a drávapiski polgármester fiktív számlákat kibocsátó, áfával mutyizós (Átlátszó.hu) Kelet-Ormánság Innovációs Kft. nevű cégében. Az inkriminált áfacsalások 2010-2011-ben történtek. A másik tulajdonos pedig Lutz Éva lánya.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik