Gazdaság

Az OBI-ban is lesz béremelés év közben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) közleménye szerint 2018 februárjában azzal keresték meg az OBI vezetését, hogy a munkavállalók jelzései és a piaci környezet elemzése alapján aggályosnak tartják az áruházi munkavállalók részére fizetett munkabéreket. A KASZ képviselői adatokkal alátámasztva mutatták be a vezetőknek azt a  béremelési javaslatot, amelyet a munkavállalók is el tudnának fogadni, és amelynek bevezetésével az OBI előnyösebb helyzetbe kerülhetne a munkaerőpiacon is.

Az egyeztetés során a KASZ képviselői

  • alapbérjavaslatot tettek minden egyes munkakörre vonatkozóan.
  • Meghatározták azt a minimális munkabért is, aminél elképzelésük szerint senkinek nem szabad kevesebbet keresnie az OBI munkavállalói közül.

Az OBI vezetői hamar elfogadták az évközi béremelés szükségességét, és március 26-án bemutattak egy olyan bérkorrekciós tervet, amellyel a KASZ vezetői, és az OBI áruházaiban dolgozó KASZ-tisztségviselők is egyet tudtak érteni. Az új bértábla megadja azt a minimális alapbért, amelyet a szakszervezet el kívánt érni, és amellyel az OBI felzárkózik a korábban béremelést végrehajtó hazai multinacionális vállalatok bérszintjéhez.

Hogy pontosan mikor, és mennyivel emelték a béreket, az nem derült ki a közleményből. Csak az, hogy ahogy a februári egyeztetés során átadott béremelési javaslat, úgy az  OBI mostani bérkorrekciója is kiterjed minden hazai áruházukra és szinte valamennyi áruházi munkakörre.

A szakszervezet szerint az OBI vezetői az egyeztetés során végig pozitívan álltak a béremelés kérdéséhez, és döntésükkel bizonyították, hogy fontosak a vállalat számára a hazai munkavállalók.

Mérföldkövek

A szakszervezet a tárgyalások során érvelésként fel tudta használni azokat az emelkedett piaci béreket, amelyeket a korábban más cégeknél folytatott bértárgyalások során elért. Az első hat számjegyű, és már kettessel kezdődő hazai alapbér elérésekor a szakszervezet vezetői maguk közt mérföldkőnek nevezték az aláírás pillanatát.

Azóta nagyon sok kereskedelmi munkavállaló örül neki, hogy több ilyen mérföldkövet is sikerült elhelyezni a hazai kereskedelmi piacon. Az OBI  bérfelzárkózásával  tovább bővült ez a munkavállalói kör, a KASZ pedig azt ígéri, hogy megy tovább a megkezdett úton.  Mert úgy érezik, van még teendőjük ezen a téren.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik