Gazdaság

4118 fekete foglalkoztató neve került fel a NAV szégyenlistájára

Az állami adó- és vámhatóság honlapján frissítette a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listáját, amelyen egyébként folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akiknél vagy amelyeknél végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek. Az említett adatok mellett az állami adó- és vámhatóság a honlapján a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is nyilvánosságra hozza.

A feketén foglalkoztatók listája jelenleg 4118 vállalkozó, illetve cég nevét tartalmazza. 

Ha az adóhatóság határozata ellen a közigazgatási bíróság előtt pert indítottak, az adatok közzétételére a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján kerül sor. Az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait (feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el) csak a közzétételtől számított két év elteltével törli.

Január óta van egy másik, szűkített listájuk is, a „nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezőkről”. Közéjük az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelete szerint azok tartoznak, akiket a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül

  • ismételten,
  • a korábbival azonos és
  • ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt

sújtott bírsággal az adóhatóság, illetve a bíróság.

Az ismételt mulasztást úgy kell érteni, hogy a közzétett és az előzményi mulasztás (ami egyébként lehet, hogy már nem szerepel az első listán) jogerőssé és végrehajthatóvá válása egymáshoz képest két éven belül van.

A visszaesők listáján 335 vállalkozás neve szerepel. 

Ha kíváncsi rá, a cége, munkáltatója nem lett-e sáros, kattintson!

A kiemelt kép illusztráció; MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik