Gazdaság
Kecskemét, 2016. február 27.
Végzõs hallgatók a Kecskeméti Fõiskola diplomaátadó ünnepi szenátusi ülésén 2016. február 27-én. Az eseményen az a tizenhét hallgató is átvette oklevelét, akik elsõként végeztek duális képzésben Magyarországon.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Ennyit keres havonta egy átlag magyar hallgató

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2018. 05. 22. 16:19

A magyar hallgatók sokkal felkészültebbnek érzik magukat a hazai, mint a nemzetközi munkaerőpiacon való munkavállalásra - a többi között ez derült ki az Eurostudent VI. felmérés magyarországi adataiból, amelyeket kedden ismertettek Budapesten.
Korábban a témában:

A kutatás legérdekesebb megállapításai:

  • A hallgatói élet szociális és gazdasági sajátosságait célzó felmérés eredménye szerint az itthoni munkaerőpiacon 53,8 százalék ítéli magát jól vagy nagyon jól felkészültnek, míg a nemzetközi munkaerőpiac esetében ez az arány csak 22 százalék volt.
  • A hallgatók 37 százaléka a szüleivel él, a kollégisták aránya 18, százalék, az egyéb formában élők – egyedül, barátokkal, saját családdal – aránya 43, 7 százalék. 
  • A hallgatók 69,7 százaléka teljesen vagy inkább elégedett a lakhatási költségek mértékével, 11,4 százalék mondta azt, hogy nem tartja megfelelőnek lakhatási ráfordításait.
  • Családi anyagi hátterük alapján a hallgatók 44,7 százaléka átlagosnak sorolta be magát, 33,5 százalék ennél jobbnak, 20 százalék pedig az átlagosnál rosszabbnak tartja otthoni körülményeit.
  • A szülők végzettségéről elmondható, hogy a hallgatók 39,4 százalékának az édesanyja, 34,3 százalékának az édesapja szerzett felsőfokú végzettséget.
  • A vizsgált hallgatók mintegy fele (47,5 százalék) Budapesten, 27,4 százaléka a Dunántúlon, 25,1 százaléka a Dunától keletre eső országrészben végzi tanulmányait.
  • A hallgatók 39,8 százalékára a közepes tanulmányi intenzitás a jellemző, azaz egy héten 20-40 órát szánnak tanulással kapcsolatos tevékenységre, 24,5 százalékuk 20 óránál kevesebbet, 25,7 százalékuk 40 óránál többet.
  • A hallgatók havi összbevétele 150 818 forint; a szülőkkel együtt élőké 127 104 forint, a nem szüleikkel élőké 163 590 forint. Költségeik fedezésére 118 770 forintot fordítanak átlagosan, ennek nagy része a megélhetési költség, illetve a tanulmányi költség.
  • A külföldi tanulmányok hossza átlagosan 6 hónap, a leggyakoribb célország Németország, Franciaország, Ausztria és Hollandia volt.

Az 1990-es években indult Eurostudent nemzetközi felmérések a hallgatói élet szociális és gazdasági sajátosságainak feltárására irányulnak. Elsődleges cél az európai döntéshozók ösztönzése, hogy ismerjék meg behatóan a felsőoktatási rendszer jellemzőit, és tapasztalataikat építsék be a szakpolitikai döntésekbe.

A 2015 és 2018 között, 28 ország részvételével elvégzett Eurostudent VI. felmérés itthoni lebonyolításáért az Oktatási Hivatal volt felelős. Az adatfelvétel során a mintába került 25 felsőoktatási intézmény hallgatóit online kérdőívvel keresték meg, s a gyorsjelentést 7202 válaszadó adatai alapján állították össze – olvasható a kiosztott összegzésben.

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.