Gazdaság
Budapest, 2017. július 23.
Balra az elsõ egységes csomagolásban kapható cigaretta a régi csomagolású termékek között egy budapesti dohányboltban 2017. július 23-án. Az új márka csomagolásán a 2016. augusztus 20-án hatályba lépett rendelet szerint már nincsenek védjegyek, grafikai szimbólumok és képi megjelenítések. A gyártók cigarettamárkái 2018. május 20-át követõen már csak egységes csomagolásban jelenhetnek meg.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Szentesen kap egy szabadnapot, aki nem dohányzik

24.hu
24.hu

2018. 05. 21. 15:44

Évente egy szabadnapot kapnak azok, akik soha nem gyújtanak rá, és szentesi önkormányzati intézménynél vagy gazdasági társaságnál dolgoznak – számol be a Délmagyar.

Az ötletet egy helyi képviselő vetette fel, és a városházán arra jutottak, nincs akadálya egy ilyen kezdeményezésnek. Mindössze annyi megkötés van, hogy a dolgozóknak nyilatkozniuk kell, hogy élni akarnak a kedvezménnyel. A Délmagyarnak három önkormányzati cég, illetve intézmény vezetője is azt mondta: senki nem akart a lehetőséggel visszaélni, igaz, erre nem is lenne mód, hiszen mindenkit személyesen ismernek, tudják, ki dohányzik, és ki nem.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

HOLLYWOOD, CA - NOVEMBER 12: Filmmaker Rory Kennedy speaks during the Academy of Motion Picture Arts and Sciences' 8th annual Governors Awards at The Ray Dolby Ballroom at Hollywood & Highland Center on November 12, 2016 in Hollywood, California.   Frederick M. Brown/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.