Gazdaság
mercedes-gyár(i) (ingyenes, mercedes gyár, kecskemét, )

2500 ember kell majd a Mercedes új kecskeméti gyárába

24.hu
24.hu

2018. 05. 15. 12:27

Korábban a témában:

Néhány hét múlva teszik le az új Mercedes-gyár alapkövét Kecskeméten, ahova 2500 emberre lesz majd szükség. A Mercedes-Benz hétfői sajtótájékoztatóján szó volt arról is, hogy az elérhető munkaerő hiánya jelenleg komoly kihívást jelent a gyár számára, és beszéltek arról is, hogyan kívánják feltölteni az új gyárban a szükséges létszámot.

Az egyik lehetséges útnak az oktatást tartják. Szeptemberben nyitja meg kapuit a Mercedes-Benz Akadémia, ahol 250, köztük szakközépiskolás diák, főiskolás és jelenlegi munkavállaló vehet részt a képzéseken.

Kiderült, hogy bár keresgélik már az embereket, de a toborzás igazán csak jövőre kezdődik. A 2500 új munkavállaló közül sokan a régi gyárból érkeznek, azok, akik szeretnének előrelépni, tehát kapnak erre lehetőséget. Nagyon sok munkakörre vadásznak embert, itt is lesz présüzem, karosszéria üzem, festő üzem és összeszerelő üzem, vagyis szükség lesz emberekre a gyártósorra, de logisztikai munkatársakra, minőségbiztosítással foglalkozó kollégákra is.

Ludvig Orsolya Stefanie, a cég kommunikációs és vállalati kapcsolatok igazgatója úgy fogalmazott, vannak még a munkaerőpiacon kiaknázatlan lehetőségek: példaként a kisgyerekes anyákat, vagy a dolgozni akaró időseket említette, valamint a fiatalokat.

Céljuk, hogy a fiatalok lássák, nem csak külföldön van lehetőség, Magyarországon is lehet jó munkahelyet találni. Toborzási tapasztalatokról egyelőre nem tudott beszámolni, a termelést az új gyár 2020 végén kezdi meg, vagyis addigra kell megtalálni a szükséges embereket.

Kecskemét, 2012. május 17.
A cég nevét hirdető felirat a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kecskeméti gyárában.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Rekordévet zárt tavaly a Mercedes Magyarországon
Az eredményekből bővítik a meglévő üzemet, és újat is építenek majd.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Chris and Nancy Brown embrace while looking over the remains of their burned residence after the Camp fire tore through the region in Paradise, California on November 12, 2018. - Thousands of firefighters spent a fifth day digging battle lines to contain California's worst ever wildfire as the wind-whipped flames cleaved a merciless path through the state's northern hills, leaving death and devastation in their wake. The Camp Fire -- in the foothills of the Sierra Nevada mountains north of Sacramento -- has killed 29 people, matching the state's deadliest ever brush blaze 85 years ago. More than 200 people are still unaccounted for, according to officials. (Photo by Josh Edelson / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.