Gazdaság

Változatlan áron végezheti a József nádor tér felszínrendezését az egykori térköves cég

Ember Zoltán
Ember Zoltán

újságíró. 2018. 05. 08. 10:16

Korábban a témában:

Nem emelkedett a szerződésmódosítás után a József nádor tér felszínrendezésére kiírt munka keretösszege – derült ki az európai közbeszerzési értesítőből. Ugyanúgy 1,2 milliárd forintból építhet parkot és parkolókat a mélygarázs tetejére a Penta Általános Építőipari Kft., amely korábban elnyerte a tendert.

Kilenc munkanap alatt kell elvégezniük a magánberuházással finanszírozott mélygarázs feletti parkolók kialakítását, és a parkosítást.

A Penta gyakori nyertese a belvárosi közbeszerzéseknek. A cég nyerte az V. kerület által a közterületek felújítására és mélyépítési munkákra kiírt 5 milliárd forint keretösszegű tendert. Nemrég a Szervita tér megújítási munkáit kapták meg, 134 millió forintért.

A Kisközgépnek nevezett, 2010-től állami tendereken sorra nyertes Penta fő profilja a szennyvízberuházás, a mélyépítés és a díszburkolás. Legutóbb idén februárban írtunk róluk: nettó 3,25 milliárdért építhetnek 2,4 kilométeres gyorsforgalmi utat Dunakeszinél.

Egyik leányválallatuk, a Penta Industry Kft. 2,4 milliárdért építhet stadiont Kisvárdán, a vizes vb-t felügyelő Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter szűkebb pátriáján. E mellett a Penta Industry lett a vizes vb egyik nagy nyertese, többek között ők építhették a vizes vb városligeti helyszínét 4,9 milliárdért.

690 millióért lett az OTP-é

Az építkezéssel kapcsolatban felmerült, hogy az OTP mélygarázsépítésének felszíni rendezését miért az önkormányzat fizeti közpénzből. Az Indexnek írt válaszában az önkormányzat azt írta, hogy az OTP 690 millió forintért az általa finanszírozott és megépített mélygarázsra 50 éves építési-üzemeltetési jogot szerzett. Az önkormányzat a mélygarázs üzemeltetőjének bevételéből nem részesedik, ingyen parkolóhelyekhez nem jut. A mélygarázs 50 év után a Belváros tulajdonába kerül, addig is az üzemeltető 58 db kedvezményes parkolóhelyet biztosít a kerületi lakók számára a mindenkori teljes árú bérlet árának 50%-át jelentő áron. A kapott 690 millió forintot az önkormányzat a közterület-fejlesztési programjába építette bele.

Kiemelt kép: József nádor téri látványterv. Forrás: Belváros-Lipótváros önkormányzat

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nyíregyháza, 2016. december 9.
Grezsu Mihályné viszi haza az önkormányzat ajándékcsomagját a Nyíregyházához tartozó Szélsőbokorban 2016. december 9-én. A Magyar Posta dolgozói Nyíregyháza mintegy 19 ezer nyugdíjas lakosának kézbesítik a város 2500 forint értékű karácsonyi ajándékcsomagját.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.