Gazdaság

Békeidőben még nem volt ennyi kivándorló Magyarországról

kivandorlas(210x140).jpg (Array)
kivandorlas(210x140).jpg (Array)

A Millenium intézet csütörtöki konferenciája meglehetősen aktuális kérdéssel foglalkozott, a kivándorlással. A rendezvényre szóló meghívó szerint több mint félmillió magyar hagyta itt Magyarországot az elmúlt években. Összehasonlításul: ennyien az 56-os forradalom után sem mentek el.

A Pénzcentrum.hu tudósítása szerint Andor László, a Millenium intézet tanácsadó testületének elnöke, korábbi EU-s biztos elmondta, hogy

békeidőben olyan szintű elvándorlás, mint 2010 óta, még nem volt Magyarországon, így át kell tekinteni, hogy ennek a jelenségnek milyen hatásai, és ezzel kapcsolatban milyen teendők vannak.

A szakember azt is hozzátette, hogy eddig leginkább esélyként tekintettünk az EU-n belüli munkaerő-vándorlás szabadságára, de elképzelhető, hogy ez veszélyként is jelentkezik azon országok tekintetében, ahonnan sokan indulnak el külföldre.

A német munkaügyi hivatal nemzetközi kapcsolatok osztályának munkatársa Komáromi Róbert azt is elmondta, hogy bár folyamatosan nő a Németországban dolgozók száma, csütörtök reggel éppen

1,5 millió üres álláshely volt a német munkaügyi hivatal rendszerében, ami a 2004-es érték 2,5-szerese.Ezt pedig nehéz német munkaerővel feltölteni, mivel a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék Németországban, tehát alacsonyabb, mint Magyarországon, ahol rekord alacsony szinten volt 2017 negyedik negyedévében az álláskeresők aránya az aktív népességen belül (3,8 százalék). Gyakorlatilag minden szektorba keresnek munkaerőt.

A Kopint-Tárki kutató cég munkatársa Hárs Ágnes szerint is drámai az elvándorlás 2010 óta, amely csak a lengyelországi adatokhoz hasonlítható, a számok mögött pedig felsejlik a német és az osztrák munkaerőpiac megnyitása az új EU-s országok állampolgárai előtt, valamint a hazai szociális ellátórendszer megváltozása, például a munkanélküli segély lecsökkentése és a korengedményes nyugdíj eltörlése.

Egy erős szociális rendszer ugyanis itthon tarthatná az embereket, ha viszont ezt a rendszert leépítjük, akkor ez a hatás lecsökken. A kép ugyanakkor nem ennyire egyszerű szerinte, mivel azt is megfigyelték, hogy a foglalkoztatott elvándorlók 50 százaléka visszajön. Utána nem biztos, hogy Magyarországon is marad, de egyszer biztosan visszatér.

Kiemelt kép:  Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik