Gazdaság

Egy valódi nyomozás a magyar ügyészség részéről még a Fidesznek is hasznos lenne

Mint korábban megírtuk, valódi nyomozást szorgalmaz az Elios-ügyben Ingeborg Grässle, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke. A Fidesszel egy pártcsaládba, az Európai Néppárthoz tartozó német politikus szerint az a céljuk, hogy támogassák Magyarországot, de a magyar hatóságok úgy állítják be a dolgot, mintha zaklatni akarnák Magyarországot, ami nem igaz.

Így csalta magát a nemzetközi piacra az Elios
Az OLAF-jelentésben szétszedett projektek a szerb leányvállalat referenciái. Így teljes a modell.

Grässle az azonnali.hu-nak adott interjúban azt mondta, az uniós pénzek elköltésének ellenőrzésében részéről nincs helye érzelmeknek.

Azt gondolom, hogy az eddigi tevékenységem éppen hogy jót tesz a Fidesznek – egy politikai pártnak, egy miniszterelnöknek saját jól felfogott érdekében áll, hogy minél gyorsabban és alaposabban feltárjon egy ilyen ügyet

– jelentette ki.

Hozzátette, Orbánnak is fontos lenne, hogy egy érdemi vizsgálat során kiderüljön: semmi köze az OLAF által felhozott vádakhoz. „Aki a Fidesznek jót akar, azt tanácsolja nekik: derítsék ki, mi történt.”

Elmondta, a költségvetési ellenőrzési bizottság elnökeként végzett munkája nem arról szól, hogy figyelembe vegye, mikor melyik tagállamban van választás.

Közös érdekünk, hogy az EU-s támogatások felhasználására ne vetődjön a gyanú árnyéka. Ezért azt hiszem, hogy egy valódi nyomozás a magyar ügyészség részéről igenis hasznos lenne – még a Fidesz számára is

– fűzte hozzá.

Jelezte, hogy sem az egyik, sem a másik oldalnak nem hagyja, hogy felhasználják a választási kampányban. Nem adta még fel azt a gondolatot, hogy a választások után nyugodtabb mederben, kevesebb érzelemmel folytassák az ügyet.

Az EU-támogatások nem arra valók, hogy jutalomként osztogassák őket a pártembereknek

– mondta Grässle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik