Gazdaság
radiátor (radiátor, fűtés, )

Extrém hideg – durván nő a gázfogyasztás

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 02. 27. 09:47

Elegendő a gáztartalék, folyamatos az utánpótlás is.

Az InfoRádiónak a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szóvivője azt mondta, hogy a héten jelentősen megugorhat, akár a 70 millió köbmétert is elérheti a napi gázfogyasztás a rendkívüli hideg miatt. Scherer Zsolt közölte, a tárolókban február közepén 2,5 milliárd köbméter – a tavalyihoz képest egymilliárd köbméterrel több – gáz volt.

A télre elegendő a gáztartalék, folyamatos az utánpótlás is. Az elmúlt, hidegebb napok fogyasztásának összesítéséhez még idő kell, de az átlagos országos felhasználás télen 45-50 millió köbméter naponta, ennek valamivel kevesebb mint felét teszi ki a lakossági fogyasztás.

Tavaly, amikor a leghidegebb január eleji napokban a fogyasztás majdnem elérte a napi 70 millió köbmétert, mínusz 10,8 Celsius-fok volt a napi középhőmérséklet. Ha beválnak a meteorológiai előrejelzések, most a hét közepén akár el is érheti a fogyasztás a 70 millió köbmétert.

A szóvivő jelezte, tavaly az extrém hidegben 4,5 milliárd köbméter volt a téli fogyasztás, a három téli hónap átlagos középhőmérséklete mínusz 1,41 fok volt.

10 fokkal van hidegebb a sokévi átlagnál
A fővárosban hétfőn már megdőlt a nappali hidegrekord.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.