Gazdaság

Március elsejéig pótolhatják az év végén biztosítót váltó autósok a be nem fizetett kötelező díját

Azok az év végén biztosítót váltó autósok, akik nem fizették be az első negyedéves kötelező gépjármű felelősségi biztosítás díját, március 1-jéig ezt még szankciómentesen pótolhatják, mert a törvény 60 napos díjfizetési haladékot tesz lehetővé – derül ki a független biztosítási alkuszok közleményéből.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint másfélmillió gépjármű-tulajdonos évfordulója esik még egybe a naptári évvel.

Aki közülük nem fizette be a biztosítási díjat és balesetet okoz, helyette március 1-ig  térít a biztosító, azt követően azonban már nem. A közlemény idézi Papp Lajost, az FBAMSZ gépjárműszekciójának elnökét, aki jelezte: ha az ügyfél a fedezetlenség időszakában esetleg kárt okoz, akkor neki kell állnia a személyi sérülés esetén akár több tízmilliós kártérítést is.

Hozzátette: ha egy biztosító a türelmi idő lejártáig nem kapja meg az esedékes díjösszeget, a hatályos jogszabály komoly lépésre kötelezi a biztosítócéget, mert már másnap törölnie kell az adott szerződést.

A nem fizető autóst szigorúan büntetik a jogszabályok. Felmondják a szerződését, és visszamenőleg, a nem fizetett időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetniük, továbbá a teljes éves díjat le kell róniuk azonnal egyösszegben, mindehhez hozzáadva a 30 százalékos baleseti adót is. Így kötnek vele új szerződést, másik biztosítóhoz nem mehet át.

A 60 napos türelmi idő szabálya vonatkozik minden kötelező biztosítást váltó autósra, függetlenül attól, hogy mikor van a biztosítási évfordulója.

Az FBAMSZ közleménye szerint, mivel március 1-je az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik, postai csekken keddtől már senki ne próbálja rendezni az összeget. Csütörtök délelőttig az átutalás, azután zárásig az adott biztosító ügyfélszolgálati irodájában a személyes befizetés a biztonságos megoldás.

Kiemelt kép: Krizsán Csaba/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik