A Törökország, Irak, Irán és Szíria határvidékén húzódó, hegyekkel tagolt Kurdisztán Irakhoz tartozó darabja alatt elképesztő méretű kőolaj-, illetve gáztartalékok húzódnak, kiaknázása pedig a 2003-ban autonómmá vált Iraki Kurdisztán egyik legnagyobb bevételforrása.
A kitermelésért folytatott harc persze nem könnyű, így számos esetben mégsem sikerül azonnal hasznot húzni a próbafúrásokból. A XX. század derekán a brit és iraki kormányok számos olajkutat fúrtak a kétszázezres lakosú Chamchamal körül, ez pedig a terület alatti gáznyomás jókora mértékű emelkedését okozta.
A város látképe / fotó: Wikimedia Commons
Ennek fényében annyira nem is meglepő, hogy 2015-ben, egy, a városhoz közeli farm vízellátását biztosító kút fúrásakor nem csak tiszta, kellemes hőmérsékletű forrásvíz tört fel,
Fotó: Atlas Obscura
A munkát végzők jó eséllyel úgy gondolták, hogy ettől legegyszerűbben egy égő gyufával lenne megszabadulni. A terv azonban nem vált be: az apró medencében már három éve forráspont közeli hőmérsékleten bugyog a víz, közepe pedig nemes egyszerűséggel lángol:
A naponta 2200 liternyi gáz elégése az ihatatlanná vált vizű forrás megközelítését maszk nélkül kimondottan rossz ötletté teszi, hiszen a nem elégő, de a levegőbe kerülő metán hányingert és szédülést okoz.
Korántsem ez egyébként a világ egyetlen olyan, hosszú ideje égő tüze, melyet az ember okozott, hiszen a Kara-kum sivatagban megnyílt Derveza a szovjet geológusok balul sikerült próbálkozásának lenyomata: 1971-ben ugyanis egy kút fúrása helyett egy óriási, gázzal telt, jelentős mennyiségű metánt ontó üregbe sikerült bejutniuk.
A fúró körül azonnal megnyílt a föld, majd hirtelen egy hetven méter átmérőjű lyuk született. A kutatók úgy gondolták, hogy felgyújtják a levegőbe jutó gázt, remélve, hogy a tűz néhány óra, vagy épp nap után majd úgyis elalszik, hiszen elfogy a felszín alatti gáztartalék. Tévedtek: a mélyedés immár negyvenhat éve lángol, a környékbeliek és turisták pedig a helyet csak a Pokol kapujaként emlegetik.
