Gazdaság

Megszerették a magyarok az online kereskedelmet

A hagyományos kiskereskedelemhez képest továbbra is háromszoros sebességgel bővül a hazai online értékesítés, a szektor 2017-ben átlépte a 360 milliárd forintos forgalmat – írta a GKI Digital éves, összefoglaló tanulmánya.

Miközben a kiskereskedelem egésze 2017-ben is “csak” hozzávetőleg 6 százalékkal bővült, addig az online piac csaknem 18 százalékkal tudta növelni bevételeit és ezzel már a teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 4,3 százaléka származik internetes értékesítésből.

A magyar piacon működő webáruházak döntö többsége eredményesebb évet zárt 2017-ben, mint egy évvel korábban. Ebben nagy szerep jutott a Black Friday akcióknak. Jól jelzi ennek piacalakító hatását, hogy a teljes negyedik negyedéves online költés több mint ötöde – közel nettó 27 milliárd forint (!) – ezen az egy napon realizálódott.

Bár ezt a hatást – az online kiskereskedelmet jellemző koncentráltság miatt – leginkább a legnagyobb webáruházak voltak képesek igazán érvényesíteni, a kisebbeknek a Black Friday sokkal inkább a piacvesztés minimalizálásáról szólt.

Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik