Gazdaság

Trükközhettek a szolgáltatók az ingyenes közműbekötésnél

Vezetékcsere (vezeték, közmű, közművezeték, csatorna)
Vezetékcsere (vezeték, közmű, közművezeték, csatorna)

A Könnyű közmű programban 2017. július óta a díjmentességet biztosít a különböző bekötéseknél, víznél, gáznál, villanynál, csatornánál. Első lépéseként díjmentessé tették a közműcsatlakozásokat, szeptember 1-jétől pedig már nem csak az elosztó társaságok, hanem vállalkozók széles köre végezheti a csatlakozások kiépítését. A kormány időről időre beszámol arról, hogy mennyit spóroltak az ingyenességgel az emberek.

Mostanra több mint kilencmilliárd forintot takaríthatott meg a lakosság, valamint a kis- és középvállalkozói szektor, jelentette be a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára a Magyar Időknek. Bartal Tamás a hétfői lapszámban megjelent interjúban hangsúlyozta, az intézkedéscsomag célja az volt, hogy beláttassák a közműszolgáltatókkal: a fogyasztót kell előtérbe helyezni.

A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy amíg volt olyan elosztótársaság, amelyik megfelelt az új szabályoknak, többen megpróbálták különféle trükkökkel szabotálni a fogyasztók számára a program által biztosított díjmentességet. Előfordult például, hogy foglaló befizetéséhez kötötték az egyébként ingyenes közműcsatlakozás elvégzését.

A visszás eseteket jelentették a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalnak, amely bírsággal vagy egyéb szankciókkal intézkedett, illetve újabb szabályozási lépésekre is szükség volt. Így született meg az első és a második versenyképességi törvény, amely az eddigieknél szigorúbb feltételeket szab a szolgáltatóknak, tájékoztatta a lapot Bartal Tamás.

Január óta havonta további 2,5 milliárd forint maradhat a fogyasztóknál annak köszönhetően, hogy megszüntették a gáztömörségi vizsgálatot, ami miatt ellenőrzésekkor elzárták a gázt, s több száz család maradhatott fűtés és meleg víz nélkül, akár hónapokra, a visszakapcsoláshoz pedig többmilliós felújítási beruházásokra volt szükség.

Kiemelt kép: Neményi Márton

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik